
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Észak-Magyarországon, főleg Miskolc térségében még mindig gondot okoz a vasútközlekedésben az árvíz, a dunántúli vasútvonalakon azonban fokozatosan javul a helyzet – tájékoztatta a Mávinform pénteken az MTI-t.
A Sajó, a Hernád és a Bódva vize lassanként apad, de a Sajón, a tiszai torkolatnál érződik a Tisza visszaduzzasztó hatása. A felső vízgyűjtő területeken esett az eső, emiatt kisebb árhullámok alakultak ki, az átázott töltések miatt ez újabb feladatot ró majd a védekezőkre – mondta Bojti Imre. A megyében még hatvanegy településen védekeznek az ár ellen, az elmúlt huszonnégy órában 2300-an voltak a gátakon: vízügyi dolgozók, katonák, rendőrök, polgári védelmi szakemberek és helybéli lakosok.
A kitelepítettek közül 780 ember még nem térhetett vissza otthonába. A védelmi erők a vízből 2714 állatot mentettek ki – közölte az ügyeletes. Bojti elmondta, hogy csütörtökön 204 ezer homokzsákkal erősítették a töltéseket, vették körbe az áradat által fenyegetett ingatlanokat, ez idáig már 1 millió 311 ezer homokzsákot raktak le.
Péntek reggel újból, teljes szélességben megnyitották Miskolc határában a 3-as utat, és használható az M30-as autópálya Miskolc keleti lehajtója is. Jelenleg két településre, Tornabarakonyba és Tornaszentandrásra nem lehet bemenni személyautóval, tucatnyinál több út pedig nem, vagy csak igen nehezen járható a megyében.
(MTI)
„A két lány nagyon máshogy éli meg ugyanazt” – Rebeka és Lia egy ritka betegséggel küzd
Meghalt a híres pécsi hamburgerező megálmodója, akinél Bruce Willis és Stallone is evett
Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát
Üzent Orbánnak a magyarellenes román elnökjelölt – és tett egy felajánlást
"Hála és köszönet!" Könnyek közt erősítette meg a fantasztikus hírt Törőcsik Franciska
Orosz gáz betiltása Európában: Magyarországot iszonyúan feldühítette Brüsszel – ebből árrobbanás lesz
Meddig tart még a májusi eső? Mutatjuk, mikor robban be a nyár
Szomorú hír érkezett: elhunyt a TV Paprika népszerű séfje
A Barcelona alapembere a turistaosztályon érkezett meg a BL-elődöntőre! + videó
Magyar Péter ősz szakállú hódolója borította a bilit
A brit sajtó szerint Erdő Péter a legesélyesebbek között van
Rollerest gázoltak el a zebrán, a rendőrök szerint ő volt a hibás
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.