Többek közt a sajtótájékoztatók darabjáért 240 ezer forintot fizetnek, egy sajtóközlemény 30 ezer forintba kerül – a beruházás honlapja pedig 920 ezret ér. A szegedi szocialista városvezetés annak ellenére bízta meg a külső céget, hogy a helyi Fidesz szerint az önkormányzatnak van erre szakosodott cége.
Az Insomnia Kft. az elmúlt időszakban sorra nyerte a kormányzati tendereket: nemrég a jegybank is 230 millió forintos keretszerződést kötött velük. Az Insomnia egyik legnagyobb megrendelője a földművelésügyi tárcához tartozó Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Intézet, amelynek kétmilliárdos közbeszerzése annak idején botrányt kavart.
(hírTV)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.