„A homoszexuálisok nem fogadhatnak örökbe gyereket”

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elfogadhatatlannak tartja a Háttér Társaság a Melegekért azon célkitűzését, mely az azonos nemű párok számára lehetővé tenné gyermekek örökbe fogadását.

MNO
2010. 05. 17. 16:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Háttér Társaság a Melegekért hétfőn tartott sajtótájékoztatóján egyebek között az hangzott el, hogy az azonos nemű párok felkészülten, jól átgondoltan és tudatosan tervezik meg a „családalapítást”, de a kapuk zárva vannak, és egyedülállóként kizárólag többszörösen halmozott hátrányos helyzetű gyermekeket tudnak örökbe fogadni.

Stágel Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúság szervezetének elnökhelyettese hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy bár már megszokhatták, hogy a melegszervezetek célkitűzéseit ellenző családvédőket azonnal homofóbnak és kirekesztőnek titulálják, mégis határozottan ki kell állni a házasság és a család védelme érdekében. Hozzátette: a Gyurcsány–Bajnai-kormány az elmúlt években számos ponton támadta a család intézményét. Nemcsak a gyes, a gyed, a családi pótlék és más anyagi támogatások csökkentésével támadták a családokat, hanem az új polgári törvénykönyv családjogi tervezetével is – közölte. (A Gyurcsány–Bajnai-féle intézkedésekről, illetve a családi adózásról olvassa el az MNO cikkét – a szerk.)

Felidézte az SZDSZ törekvéseit is, amikor az azonos nemű személyek házasságát és számukra gyermekek örökbe fogadását tették volna lehetővé. A magyar emberek a parlamenti választás alkalmával közvetett módon azt is kinyilvánították, hogy a házasság intézményének bármilyen formában történő felpuhítását, a családok anyagi és erkölcsi ellehetetlenítését határozottan elutasítják – hangsúlyozta.

Stágel kifejtette: a homoszexuálisok együttélését nem lehet egyenértékűnek tekinteni a heteroszexuálisok házasságával. Az azonos neműek párkapcsolata nem tölt be az állam által védendő társadalmi funkciót, a gyermekek jogaira is tekintettel az örökbefogadás ezért sem engedélyezhető. Hozzáfűzte: a homoszexuálisok együttélésére a polgári jog szerződésekre vonatkozó része megfelelő jogi hátteret nyújt, az együtt élő homoszexuálisok polgári jogi szerződésekkel szabadon rendezhetik jogviszonyaikat. Ezeket a köztük fennálló jogviszonyokat azonban semmi esetre sem szabad összekeverni a házasság intézményére vonatkozó szabályokkal.

Az IKSZ üdvözli az új kormány célkitűzéseit, mely többek között a családtámogatási rendszer erősítésével, a családi adózás bevezetésével szolgálja a családvédelem alkotmányban rögzített állami célkitűzéseit.

(MTI/MNO)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.