Alkotmánymódosítás: általános vitára alkalmas javaslatok

Általános vitára alkalmasnak találta az alkotmányügyi bizottság hétfőn az alkotmány módosításáról, a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról, a központi államigazgatási szervekről, illetve a kormány tagjainak és az államtitkároknak a jogállásáról szóló törvényjavaslatokat, valamint a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot. Akár 20 százalékkal is csökkentheti a miniszterelnök a jövőben a miniszterek fizetését.• Új irány 2010: javaslatcsomagot nyújt be a Fidesz

MNO
2010. 05. 17. 11:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárti előterjesztések általános vitára való alkalmasságát a Fidesz–KDNP-frakciószövetség megszavazta, az ellenzék – az MSZP, az LMP és a Jobbik – azonban egyikre sem mondott igent.

A bizottságban a legnagyobb vita az alkotmánymódosítás azon pontjánál alakult ki, hogy a választásokon kétharmados többséget szerző Fidesz–KDNP 200-ban maximálná az Országgyűlés létszámát.

20 százalékkal is csökkenthetik a miniszterek fizetését

Akár 20 százalékkal is csökkentheti a miniszterelnök a jövőben a miniszterek fizetését, miután a Fidesz és a KDNP új változatban nyújtotta be hétfőn a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslatot.

Az előterjesztés szövegébe bekerült az a mondat, miszerint „a miniszter alapilletményét a miniszterelnök át nem ruházható hatáskörében legfeljebb 20 százalékkal csökkentheti”.

Navracsics Tibor, a leendő közigazgatási és igazságügyi miniszter, a miniszterelnök-helyettesi poszt várományosa az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén azt mondta: kodifikációs hiba történt, amikor a benyújtott törvényjavaslat szövegében nem szerepelt a miniszteri fizetések csökkentésére vonatkozó bekezdés.

A törvényjavaslat eredeti, múlt pénteken beterjesztett szövegében nem szerepelt ez a bekezdés, ezért Lendvai Ildikó, az MSZP távozó elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra: a Fidesz-kormány eltörölné a Bajnai-kabinet kezdeményezésére egy évvel ezelőtt elfogadott 15 százalékos miniszteri fizetéscsökkentést. Ez azt jelenti, hogy a tárcavezetők fizetése nagyjából kétszázezer forinttal körülbelül 1,3 millió forintra megemelkedik – közölte.

Erre reagálva Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közölte: a párt által kezdeményezett törvényjavaslat alapján változatlan marad az új kormány tagjainak a fizetése.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke ehhez annyit tett hozzá, hogy ezt a kérdést nem ebben az előterjesztésben szeretnék rendezni, hanem a köztisztviselők jogállásáról és javadalmazásáról rendelkező törvényben. „Jobban szeretnénk azt a rendszert, amikor a kormány tagjai az úgynevezett együtt sírunk, együtt nevetünk elv alapján kapják a javadalmazásukat” – fogalmazott.

Az Országgyűlés tavaly május 18-án fogadta el a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény módosítását, amely megteremtette annak lehetőségét, hogy a miniszterelnök az egyes miniszterek illetményét legfeljebb 15 százalékkal csökkentse.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.