Horváth: Méltósággal illik dolgozni az alakuló ülésen

Horváth János, az Országgyűlés korelnöke szerint a parlament pénteki alakuló ülésén a munkát megfelelő méltósággal, komolysággal illik végezni, kívánatos, hogy „nem megfelelő körülmények” ne zavarják meg ezt a fontos aktust.

MNO
2010. 05. 13. 13:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fideszes politikus csütörtökön annak kapcsán beszélt erről, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke az Országgyűlés alakuló ülésén „gárdamellényben” tervez megjelenni. Horváth János szerint az alakuló ülés nagyon fontos pillanat a nemzet, a társadalom életében, és a munkát ehhez illő módon, méltósággal és komolysággal illik végezni. Mint mondta, rendkívül fontos, hogy jó érzése legyen mindenkinek, aki jelen lesz az ülésen, és különösen annak a sok millió magyarnak, aki a törvényhozásba küldte a képviselőket. „Kívánatos, hogy ezt nem megfelelő körülmények ne zaklassák”. Hozzátette: az ülésvezetésről nem beszélt még sem a köztársasági elnökkel, sem a házelnökkel.

Arra a felvetésre, elképzelhető-e, hogy pénteken hárman egyeztetnek majd, azt felelte: ha bárki megkeresi, akkor beszél vele, és ha ő maga látja szükségesnek, akkor az is elképzelhető, hogy ő kezdeményez ilyen megbeszélést. A korelnök elmondta, hogy folynak az ülést előkészítő megbeszélések, majd az egyeztetéseken elhangzottak számbavételével teszi a dolgát pénteken.

Az új Országgyűlés pénteki alakuló ülését Sólyom László köztársasági elnök nyitja meg, aki a Himnusz elhangzását követően beszédet is mond. Miután bejelentést tett a megbízólevelek átvételéről, felkéri az ülés vezetésére a korelnököt és a korjegyzőket.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.