Kiraboltak egy diákot

Kiraboltak egy középiskolás fiút ma hajnalban a 4-6-os villamoson. A 6-7 főből, javarészt cigány fiatalokból álló társaság ellopta tőle az mp3 lejátszóját, a pénztárcáját és a napszemüvegét. 

Munkatársunktól
2010. 05. 15. 3:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eset hajnali fél kettő körül történt. H. B. B. a Moszkva téren szállt fel az éjszaka közlekedő járatra. A villamoson kevesen voltak, helyet foglalt és zenét hallgatott. Tőle pár méterrel arrébb egy 6-7 főből, nálánál valamennyivel idősebbekből álló társaság beszélgetett egymással, feltűnően és nagy hangon.

A diák a Blaha Lujza téren akart átszállni egy másik éjszakai járatra. Útközben azonban felfigyelt arra, hogy a társaságban róla is szó esett, és azt is hallotta, hogy a csoport szintén a Blahán akar leszállni. Nem először fordult vele elő ilyen eset, ezért rossz előérzete támadt. Nem várta meg a Blaha Lujza teret, hanem felállt a helyéről és egy megállóval korábban próbált leszállni, amikor a társaság az ajtónál elállta az útját és kötekedni kezdett vele. Végül sikerült átvágni magát a kötekedőkön és oldalazva leugrott a villamosról. Az utcán vette észre, hogy kiemelték a zsebéből az összes iratát és a pénzét tartalmazó tárcáját, valamint az mp3 lejátszóját és a napszemüvegét.

A diák ma tesz feljelentést a rendőrségen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.