Kiugró rezsiköltségek

Kiugróan magasak hazánkban a rezsiköltségek, akár a havi kereset háromnegyedét is elvihetik – derül ki egy lapunk birtokába került szakértői anyagból. Korábbi bejelentések szerint az új kormány a közeljövőben a családok rezsikiadásainak letörését kezdeményezi.

Magyar Nemzet
2010. 05. 21. 4:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megalapozottnak tűnnek az új kormány rezsiköltségek letörésével kapcsolatos törekvései. Legalábbis ezt támasztja alá az a Magyar Nemzethez eljuttatott, hatósági körökből származó szakértői tanulmány, amely szerint ma akár a fizetés 75 százalékát is elviheti a lakás fenntartásának összköltsége. Különösen így van ez azoknál a két-három fős családoknál, amelyek minimálbérből élnek (ez ma havonta 73 500 forint). A tanulmány külön kiemeli az energiaárakat, amelyek egy kisebb vidéki városnál átlagban havonta 22 950 forintot tesznek ki, míg Budapesten vagy a nagyobb városokban 21 150 forintot költenek ugyanerre a háztartások. Ez az elem egyértelműen a legnagyobb tétel a családok rezsijében.

Ezt szorosan követik a távközlés költségei. Az összeállítás szerint ez a tétel – amennyiben kábeltévé-, internet-, vezetékes-, illetve mobiltelefon-előfizetéssel is bír az adott háztartás – átlagosan havi 18 800 forintot tesz ki. A legnagyobb kiadás a világháló előfizetése, aminél a dokumentum – a szolgáltatók árait összehasonlítva – átlagosan havi hatezer forintot mutat ki. A magas alapdíj miatt a vezetékes telefonért is átlagban többet fizetünk, mint a mobilhasználatért. Az áramfogyasztás az energiaköltségek 29–33 százalékáért felelős – írja a pénteki Magyar Nemzet, melyben bővebben is olvashat a témáról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.