A rendőrség mindhármuk esetében kezdeményezni fogja az előzetes letartóztatás elrendelését – mondta Tafferner Éva. A BKV-ügyben érintett Hagyó Miklóst, Horváth Évát és Lelovics Ottót bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség.
A BRFK délután kiadott közleménye szerint Hagyó Miklóst azzal gyanúsítják, hogy közvetlenül vagy közvetítőin – H. Éván, L. Ottón és H. Ivánon – keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek, hogy a közlekedési vállalat számára szükségtelen szerződéseket kössenek.
A rendőrség szerint Hagyó nyomására született az a szerződés, amely a HÉV utastájékoztató rendszerét érintette. A szolgáltatás elindult ugyan, ám azzal szemben minőségi kifogások voltak, de Hagyó közbenjárására a BKV mégis igazolta a teljesítést, így a kivitelező cég 40 millió forinthoz jutott.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.