Sikeres a koldulás tiltása Pécsett

Bár kevesebb koldust látni Pécs belvárosában, a hatóságok egyre többször lépnek fel velük szemben – írta az Új Dunántúli Napló hétfőn.

MNO
2010. 05. 17. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A város közgyűlésének márciusban elfogadott, a kéregetés minden formáját tiltó rendeletének hatályba lépését követően kevesebb koldussal lehet találkozni a védett övezetekben, ám ez nem jelenti azt, hogy elkerülnék a baranyai megyeszékhelyet.

A rendőrség tapasztalatai szerint az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat növekvő turistaforgalmára alapozva a kéregetők is nagyobb számban jelennek meg Pécsett. Amíg a rendőrség januárban 49, áprilisban már 84 alkalommal járt el velük szemben. A kéregetőket először csak figyelmeztetik, s ha ez nem vezet eredményre, előállítják őket. Volt olyan visszatérő „ügyfél”, akivel szemben egy év alatt negyvenöt esetben jártak el.

Mivel a feljelentést rendszerint nem követi érdemi retorzió, a koldusok a rendőrség épületéből kilépve folytatják azt, amiért előállították őket, így csak az állandó rendőri jelenléttel szorítható vissza a tiltott helyen történő, vagy erőszakos koldulás. A közterület felügyelet az elmúlt másfél hónapban húsz feljelentést tett koldulás miatt, a bírságok kiszabása és végrehajtása folyamatban van – olvasható a baranyai napilapban.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.