Simon Gábor az MTI-nek pénteken elmondta, a választmány szombati zárt ülésén az országgyűlési választások eredményeit értékelik, szó lesz az új Országgyűlés megalakulásáról, a párt képviselőcsoportjának teendőiről, konzultációt tartanak a párt ellenzéki politikájának stratégiájáról és javaslatot tesznek a soron kívüli tisztújító kongresszus időpontjára, illetve az új pártelnök megválasztásának módjára. Minden politikai erő története során eljön az a pillanat, amikor egyszerre nagyon sok mindent kell végiggondolni. Végig kell gondolni, hogy a megújulásban, a felvállalt értékeket, társadalmi csoportokat is nézve hova helyezi a hangsúlyait a baloldalon újraformálódó politikai közösség – fogalmazott. A testület elnöke úgy látja: a szombati tanácskozás ennek a megújulási folyamatnak az elindítója lesz.
Simon Gábor véleménye szerint egy következetes megújulással 2014-re visszaszerezheti váltópárti jellegét az MSZP. A MTI úgy tudja: a tisztújítás menetrendjével kapcsolatban a választmánynak először arról kell döntenie, ezt az alapszabály alapján vagy attól eltérő módon bonyolítsák-e le. Az alapszabály szerint az elnök lemondása esetén kötelező soron kívüli felmenő rendszerű tisztújítást összehívni. Ettől azonban el lehet térni, külön lehet választani az új elnök megválasztását és a felmenő rendszerű tisztújítást. Ha a választmány az alapszabály szerinti tisztújítás mellett dönt, akkor a felmenő rendszerű tisztújítás lebonyolításához pontosítani kell a szabályokat, amelynek része az is, hogy a rendkívüli tisztújító kongresszust legkorábban hány nap után hívják össze.
A választmány előterjesztésében a 45 és a 60 nap szerepel. Ebben a vitában dőlhet el, hogy az önkormányzati választások előtt vagy után lesz-e felmenő rendszerű tisztújítás. Az MTI úgy tudja: a választmány vezetése támogatna egy másik lehetséges forgatókönyvet is. Eszerint a júniusi kongresszuson elvégeznék az értékelést és – mivel ez is a kongresszus feladata – megválasztanák a párt államfőjelöltjét. A tisztújító kongresszust pedig ezután, akár júliusban tartanák.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.