A Ház illetékese az MTI-t arról tájékoztatta, tévesen iktatták az előterjesztést, hiszen annak időpontjában az új törvényhozás még nem alakult meg, a képviselők nem tettek esküt, így nem lehetett még benyújtani előterjesztést az új Országgyűléshez. Amint azonban ez lehetővé válik, ez, valamint az alakuló üléshez kapcsolódó öt javaslat is elérhető lesz a honlapon – tették hozzá.
Az LMP szerdán jelentette be, hogy kezdeményezni fogja a nemzetbiztonsági törvény módosítását. Azt mondta, szeretnék elérni, hogy ha bármely párt, annak egy képviselője vagy kapcsolatrendszere után a titkosszolgálatok vizsgálódnak, akkor az adott pártnak a nemzetbiztonsági bizottságba delegált tagja erről ne kaphasson információt. Schiffer András hangsúlyozta, hogy ez „nem egy lex Jobbik”, mert más pártok is érintettek lehetnek.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.