20 év kormányüléseinek hanganyaga egy magáncégnél

Magáncégre bízta a Miniszterelnöki Hivatal az 1989 és 2010 közötti kormányülések hangfelvételeinek gondozását. A bizalmas információkról technikailag másolat is készíthető. A Rádio Recorder Kft. ügyvezetője azt mondja: munkatársaik nemzetbiztonsági átvilágításon estek át. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vizsgálja, hogyan kerülhettek külső céghez a kormány üléseinek hangfelvételei.

MNO
2010. 06. 25. 18:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A második Gyurcsány-kormány első ülése csak tíz percig volt nyilvános. A megbeszélésen elhangzottakat azonban szó szerint rögzítették, a kormányülések rejtjelezett hangfelvételeit a Miniszterelnöki Hivatalon belül működő titkos ügyiratkezelési iroda vette fel és tárolta. Az 1989 és 2010 közötti kormányülések hangfelvételeinek digitalizálását és visszakódolását azonban a MeH már egy magáncégre bízta.

A Rádió Recorder Kft. fejlesztette ki azt a speciális rögzítőberendezést, amellyel a hangfelvételek készültek. A bizalmas anyagot azonban meghallgatni jelenleg nem lehet, a felvételeket át kell alakítani. Ezt a munkát most bruttó 10 millióért végzi el a magáncég. Az ügyvezető szerint a munkatársak évekkel ezelőtt C-típusú nemzetbiztonsági átvilágításon estek át.

Horváth Ernő, a Rádió Recorder Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: azokról a fájlokról, amik a kormányülésen készülnek, lehet másolatot készíteni, de lejátszani nem tudják, azokról, amik a szerződés szerinti formátumban át lettek írva (és lejátszhatóak), szintén lehet másolatot készíteni , de ezek megőrzése a titokgazda kompetenciája. „Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezekről másolat ne készüljön” – tette hozzá.

Az eredeti hanganyagokkal dolgozhatnak a 2006 őszi rendőri brutalitást vizsgáló bizottság tagjai. Gulyás Gergely szerint biztosan bekérik a kormányülések felvételeit. „Nem tudjuk, hogy a kormányülésen mi hangzott el, lehet csak négyszemközt adott utasításokat a miniszterelnök, de az biztos, hogy a vizsgálat miatt szükséges, hogy a szeptemberi, októberi ülések hanganyagát megismerhessük” – közölte a Fidesz országgyűlési képviselője.

A kormányülések hanganyaga mellett magáncégeknél landolt az MNV Zrt. állami vagyonra vonatkozó, állam-, így katonai titkokat is tartalmazó adatai is. A hírTV úgy tudja: a megbízott vállalkozás külső helyszínen tárolja a titkos adatokat.

(hírTV)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.