A számvevőszék főigazgató-helyettese előadásában kifejtette, hogy ezen új szemlélet a tapasztalat szerint hatékonyabban szolgálja az önkormányzatok gazdálkodási rendszerének javítását.
A szakember arról is szólt, hogy az önkormányzatok nagy része forráshiánnyal küzd, amit többnyire hitelfelvétellel, kötvények kibocsátásával igyekeznek egyensúlyban maradni. A kötvényállomány tavaly már elérte a 473 milliárd forintot. A tapasztalat szerint a kötvénykibocsátó önkormányzatok a pénzt nem költötték el, hanem pénzpiaci műveletekre használták fel az összeget. Márpedig az ÁSZ ezt nagyon kockázatos dolognak tartja, és javasolja a kormányzatnak e gyakorlat felülvizsgálatát. Ez annál is inkább indokolt, mert van már olyan önkormányzat, amely csaknem 100 millió forintot bukott, a pénzpiaci művelettel ennyi közpénzt úsztatott el – tette hozzá.
A számvevőszék külön megvizsgálta az önkormányzatok EU-s pályázatokkal kapcsolatos gyakorlatát. Az elemzésnél kiderült, hogy a pályázatok elutasításánál 38 százalék volt az indoklásban a forráshiány, az összes többi esetben alaki, vagy tartalmi hibák miatt nem jutottak fejlesztési forráshoz a települések. Vizsgálni fogják ennek okát – mondta Sepsey Tamás.
(mti)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.