Helyet kapott az alkotmányban a „közszolgálati médiaszolgáltatás”

Bekerült az alkotmányba a szólás szabadságához való jog és a „közszolgálati médiaszolgáltatás” feladata – a Fidesz javaslatára átírták a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságáról szóló passzust az alaptörvényben.

MNO
2010. 06. 28. 16:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés 262 igen, 66 nem szavazattal és 43 tartózkodás mellett fogadta el a fideszes Cser-Palkovics András és Rogán Antal által kezdeményezett alkotmánymódosítást hétfőn. A képviselők az előterjesztők indítványával egyezően hozzájárultak ahhoz is, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a köztársasági elnöktől a törvény sürgősséggel való kihirdetését.

Az ötelemes médiacsomag részeként, az új parlament megalakulása óta pedig negyedikként beterjesztett alkotmánymódosítással a Fidesz átírta az alaptörvény a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságáról szóló 61. paragrafusát.

Eszerint bekerült az alkotmányba a szólás szabadságához való jog, így – a kihirdetést követő naptól – az alaptörvény kimondja: „a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez, valamint terjesztéséhez”.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.