időjárás 20°C Emese, Sarolta 2022. július 5.
logo

Kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg

MNO
2010.06.21. 07:49

Az első negyedévben a halálozások csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a születéseké, ezért a természetes fogyás üteme mérséklődött, és a népesség lélekszáma az időszak végén a bevándorlást is figyelembe véve 10 millió 7 ezer fő volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.

A népesség természetes fogyásának üteme a 2009. január–áprilisi 14 987-tel szemben 2010 első négy hónapjában 12 876 fő volt. A nemzetközi vándorlás eredményeként az ország lakossága ténylegesen ennél is kisebb mértékben, mintegy hétezerrel csökkent – tartalmazza a Népmozgalom 2010. január–április című gyorstájékoztató.

Az előzetes adatok szerint 2010 első négy hónapjában 30 926 gyermek született, 1,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 43 802 volt, ami 5,4 százalékos csökkenést jelent a 2009. január–áprilisihoz képest.

Az előzetes adatok alapján 2010 első négy hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

A születések száma februárban és márciusban meghaladta az előző évit, januárban és áprilisban viszont jelentősen elmaradt attól. Az év első négy hónapjában végül is 388-cal – 1,2 százalékkal – kevesebb gyermek jött világra, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma mind a négy hónapban alacsonyabb volt az előző évinél, összességében 5,4 százalékkal mérséklődött, ami 2009 első négy hónapjához viszonyítva mintegy 2500-zal kevesebb halálozást jelentett.

A házasságkötések száma továbbra is csökkenő irányzatot mutat. A 2010 első négy hónapjában kötött 6023 házasság csaknem 15 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 13,3 halálozás jutott. Előbbi 0,1, utóbbi 0,7 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 1,8 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal elmaradt az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2009. január–áprilisi 4,5 ezrelékről 3,9 ezrelékre csökkent 2010 első négy hónapjában. Ezer élveszületésre 4 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékponttal kevesebb az egy évvel korábbinál.

(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.