Lázár: Ellenszavazat nélkül támogatták Schmittet

Ellenszavazat nélkül támogatta a Fidesz parlamenti frakciója Schmitt Pál jelenlegi házelnök köztársasági elnökké választását – közölte a képviselőcsoport hétfői ülése után Lázár János.

MNO
2010. 06. 28. 11:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz frakcióvezetője a parlamentben tartott tájékoztatóján elmondta: a képviselőcsoport megerősítette korábbi döntését is, amely szerint Domokos Lászlót támogatják az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöki tisztségére, Warvasovszky Tihamért pedig az ÁSZ-alelnöki pozícióra.

Lázár János tájékoztatása szerint Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök az ülésen kiegészítette, illetve megindokolta javaslatát az ÁSZ elnökének, alelnökének, valamint a köztársasági elnöknek a jelölése kapcsán.

Orbán Viktor általános érvényű indoklásában felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy a Fidesz soha nem kaphatott volna ilyen méretű társadalmi felhatalmazást a választáson, ha baloldali szavazók nem támogatták volna; ezért nagyon fontos, hogy a saját baloldali szavazóik miatt is jelöljenek olyan személyeket egyes tisztségekre, akik képesek baloldali értékeket megjeleníteni.

„Nagyon sok baloldali választópolgár van Magyarországon, aki a mostani kormány mögé állt, aki azt látja, hogy a parlamentben a Fidesz képviseli az érdekeit, és ezért körültekintően kell eljárunk akár az alkotmányozásról van szó (...), akár közjogi méltóságokról vagy társadalmi felelősségvállalásról” – mondta, majd kijelentette, hogy a jövőben is jelölnek majd olyanokat, akik vállaltan baloldali identitásúak.

Arra a kérdésre, hogy kötelező szavazás lesz-e a keddi államfőválasztáson, Lázár János úgy válaszolt, minden szavazás kötelező szavazás, hiszen a Fidesz-frakció alapszabálya szerint ha a képviselők döntenek, akkor az mindenkire érvényes. A szocialisták azon kifogására, miszerint Schmitt Pál politikai jelölt, a frakcióvezető felidézte, Göncz Árpád a szabad demokraták ügyvivője volt, Mádl Ferenc az Antall-kormány minisztere volt, Sólyom László pedig az Alkotmánybíróság elnökeként számos olyan döntésnek volt a részese, amely társadalmi vitákra volt alkalmas, mégis mindhárman kiváló köztársasági elnöki munkát végeztek.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.