Dakaros versenyző vesztette életét a fővárosi légibalesetben

A Tereprali.hu internetes oldal keddi információi szerint Szobi Balázs, a Dakar-ralin többször is induló kamionversenyző, Tarsoly Tamás, az Oxxo Racing Team sajtófőnöke, valamint Szabó András, a Monster Energy Drink marketingmunkatársa volt az áldozata annak a repülőgép-balesetnek, amely hétfőn történt a főváros III. kerületében.

MNO
2010. 07. 06. 10:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI-nek hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg az áldozatok kilétéről szóló információkat. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) tereprali szakágának honlapján az olvasható, hogy a kisgép pilótája és két utasa a tereprali-szakágvezető Liszi László fiát, az éppen kerékpározó Liszi Attilát és társait filmezte. Liszi Attila bicikliversenyző elmondása szerint a repülőgép a harmadik kör után az egyik fordulóban elvesztette a sebességét és a magasságát. A pilóta gázadással próbálta kiemelni a gépet, amely először az oldalára fordult, majd átesett, így fejjel lefelé, orral csapódott a földbe, öt méterre Liszi Attilától – olvasható a honlapon. A jelenlévők – a Tereprali.hu közlése szerint – megpróbálták az összeroncsolódott gépből kiszabadítani az utasokat, de a jármű néhány másodperc múlva lángra lobbant, így a pilóta és két utasa bennégett.

A Cessna–172 típusú repülőgép a III. kerületi Taliga utca egy üres telkére zuhant hétfő délután. A tűzoltók a tűz megfékezése után három összeégett holttestet találtak a roncsban. Az Index kedden saját információira hivatkozva azt írta, hogy a HA-JUT lajstromszámú, Cessna–172-es légcsavaros gépről van szó, amelyet 2007-ben kezdtek el üzemeltetni a farkashegyi repülőtéren. Úgy tudja, hogy a repülőgép tulajdonosa T. Tamás, aki gyakran bérbe adja két gépét.

Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője az MTI-vel hétfőn azt közölte: nem lehet tudni, mi volt a repülőgép úti célja, mert repülési tervet nem adtak le. Mint megjegyezte, abban a légtérben, ahol a gép repült, nem is kötelező leadni ilyen iratot. A repülőgépben lévő dokumentumok nagy valószínűséggel elégtek – mondta.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.