
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Huszonnégy embert állítottak elő a Magyar Nemzeti Gárda demonstrációjára készülők közül, tizenhetet a gyülekezőhelyéül kijelölt Ötvenhatosok teréről. Valamennyiüknél közbiztonságra különösen veszélyes eszközt, például hatástalanított gépkarabélyt, boxert, gázpisztolyt, és éles lőszereket találtak a rendőrök.
Egy katonai egyenruhához hasonló öltözetű férfinál gárdista kiképzési tervek voltak. A rendőrök rábukkantak egy rejtekhelyre is, ahol nagy mennyiségű, felhalmozott kockakövet találtak. A főváros különböző pontjain több száz rohamrendőr igazoltatja a demonstrációra tartó gárdistákat. Mindenkit megmotoznak, és akinél tiltott eszköz van, azt beviszik a rendőrségre. Az előállítottak őrizetbe vételéről később döntenek.
Már a rendezvény 17 órai kezdete előtt megjelentek a gárdisták között a Készenléti Rendőrség csapatai – adta hírül a hírTV helyszíni tudósítója. A rendvédelmisek úgy tudni, egy embert kiemeltek, és könnygáz használatára is sor került. A gárdaeseményen Vona Gábor, a Jobbik elnöke és parlamenti frakcióvezetője, valamint Kiss Róbert, a feloszlatott szervezet vezetője is felszólal majd. A helyszínen gárdistaesküt tevők alakzatban várakoznak. A környéken vízágyú nincs, de a közeli utcákban a rendezvényt biztosító rendőri erők nagy számban vannak jelen – közölte a hírTV helyszíni tudósítója.
(hirado.hu, Hír Televízió)
Így fog kinézni a parajdi sóbánya ha elönti a víz
Váratlan helyről kapott sistergős balegyenest Magyar Péter, erre biztos nem számított
Bejelentette a Liverpool a nagy igazolást, napok óta várták a szurkolók a válogatott védőt
Vége: húsz év után hirtelen bezárt Magyarország leghíresebb autókereskedése - már nem kell a pénz
Szoboszlai Dominik új edzőt kap, Liverpoolban jól ismerik az utódjelöltet
Pokoli hírt közölt az Aldi: súlyos következménye lehet Orbán gyalázásának
Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt
Borzalmas helyzetben a Manchester United, hajlik a váltásra a csapat legjobbja
Luxusban tengődik a Tisza Párt: nyolcmilliós Rolexet hord Magyar Péter képviselője
A boldog, elégedett Nyugat
A Győr edzője hatalmas káoszról beszélt a sorsdöntő BL-elődöntő előtt
Miért nem torolták meg a bírók? Acra ütés és arcul csapás a Veszprém–Szeged meccsen
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.