Hazudott a bíróságnak a Kolompár-per másodrendű vádlottja? + Képek

Kolompár László másodrendű vádlott, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettese megtagadta a vallomást a Kolompár Orbán és társai ellen a Kecskeméti Városi Bíróságon folyó büntetőper csütörtöki tárgyalási napján.

MNO
2010. 07. 01. 10:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kolompár László a per júniusi tárgyalási napjain nem jelent meg. Az OCÖ elnökhelyettese egy baleset következtében súlyosan megsérült, amit orvosi papírokkal igazolt. A bíróság októberre halasztotta a tárgyalás folytatását, ennek ellenére csütörtökön folytatta a bizonyítási eljárást. A tárgyaláson megjelent másodrendű vádlotton szemmel látható sérülések nem voltak, a vallomást azonban megtagadta.



Mátyásné Polereczki Éva bíró nem adott választ az MTI-nek arra a kérdésére, hogy miért próbálta kihallgatni a tervezettnél korábban a másodrendű vádlottat. A váratlan dátumváltozásban szerepe lehetett annak, hogy lapunk megírta: bár az egyik vádlott, Kolompár László elnökhelyettes kezelése miatt októberre kellett halasztani a tárgyalások folytatását, az illető jelen volt az OCÖ szombati közgyűlésén. Mivel a tárgyaláson a másodrendű vádlott megtagadta a vallomást, ezért a bíróság a nyomozati szakban tett vallomását olvasta fel.




Fotók: Hegedűs Márta/Magyar Nemzet









Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.