Az apátia és a leépült intézményrendszer miatt nem jönnek a befektetők

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerint a bolognai rendszer megtartása mellett vissza kellene állítani a kétszakos, egyciklusú képzést.

MNO
2010. 09. 09. 6:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legyenek jó mérnökök, orvosok, hogy működtetni tudják a körülöttünk lévő technikai környezetet – felelte Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában arra a kérdésre, miért fontos a természettudományos képzést erősíteni.

Noha korábban a nemzeti büszkeséget jelentette, hogy Magyarország milyen sok mérnököt, tudóst adott, bekövetkezett egyfajta apátia ezzel a területtel szemben – tette hozzá az MTA-elnök, aki szerint anyagilag sem becsüljük meg a kiemelkedő teljesítményt nyújtókat.

Felhívta a figyelmet arra: a nagy cégek csak akkor hozzák ide a kutatási-fejlesztési projektjeiket, ha van egy intézményrendszer, mely ezt ki tudja szolgálni. Ez azonban az utóbbi években leépült – szögezte le.

Azt szorgalmazta, hogy a bolognai rendszer megtartása mellett vezessék vissza a rendszerbe a kétszakos, egyciklusú képzést.

Waterloo szerencsét hozott


A Magyar Tudományos Akadémia elnöke a műsorban szólt a magyar gimnazisták 2010-es sikereiről. Az MTA közleményéből kiderül, hogy a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiáról, amelyet Kazahsztán fővárosában, Asztanában rendeztek júliusban, 2 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzéremmel tért haza a magyar csapat. Ezzel az eredménnyel a 97 ország 523 indulója között versengő magyarok az országok nem hivatalos versenyében a 13-14. helyet szerezték meg. A tokiói Nemzetközi Kémiai Diákolimpián 2 arany- és 2 ezüstérmet nyertek a magyar diákok, ezzel a négyfős csapat, 68 ország versenyzői között, Kína, Tájföld és Dél-Korea után holtversenyben a 4-8. helyen végzett. A júliusban, Zágrábban megrendezett Nemzetközi Fizikai Diákolimpián induló diákok 3 arany- és 2 bronzéremmel büszkélkedhetnek, ezzel 82 ország több mint 400 tanulójának versenyében a 6. helyen végeztek.

A kanadai Waterlooban megtartott Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról 2 ezüst- és 1 bronzéremmel tértek haza versenyzőink. Számukra nehézséget jelentett, hogy angolul mérték össze tudásukat 82 másik ország versenyzőivel. Két ezüst- és 2 bronzéremmel tértek haza Dél-Koreából a Nemzetközi Biológiai Diákolimpia magyar versenyzői, így 60 ország csapata között a 14. helyezést érték el. A Tajvanban rendezett Nemzetközi Földrajzi Diákolimpia magyar résztvevői 1 ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza.

(hirado.hu, MNO)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.