Elhunyt Bajor Nagy Ernő

Nyolcvanhét éves korában vasárnap elhunyt Bajor Nagy Ernő Pulitzer-emlékdíjas, aranytollas újságíró – közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) hétfőn.

MNO
2010. 09. 06. 12:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bajor Nagy Ernő, aki 1949-től volt a MÚOSZ tagja, riporterként, valamint tévé- és rádiókommentátorként is dolgozott, emellett több tévé- és rádiójáték is ismertté tette a nevét. A nyugdíjaskorúak érdekvédelmének egyik szószólója volt.

1948-tól a Szabad Szó munkatársaként dolgozott, majd egyebek mellett a Nők Lapjában, a Béke és Szabadságban és a Hétfői Hírekben publikált. 1959-től a Szabad Föld című lapnál tevékenykedett. Szerzőként olyan művek kötődnek a nevéhez, mint a Százak között egyedül, a Munkatársunk jelenti és a Minden nap érettségi.

Munkásságáért több díjat is kapott. Elismerései között szerepel egyebek mellett a Rózsa Ferenc-díj és Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj. 1997-ben megkapta az Aranytollat, 2002-ben pedig Joseph Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki magas színvonalú szakmai tevékenységéért.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.