Vlagyimir Putyin
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?

Volt rap, volt Michael Jackson imitáció és volt Bikicsunáj a szocialisták kampánynyitóján Salgótarjánban. A fiatalos lendületet nem mindenki vette, de a panelházak között azért jól hangzottak Mesterházy összefogásra buzdító szavai. Az MSZP kampánynyitójára több százan voltak kíváncsiak Salgótarjánban.
„Ha segítenem kell a mellettem ülőnek, akkor ezt azért teszem meg, mert tudom, hogy ő is megtenné értem – mondta Mesterházy. Mert igazi bajtársak, harcostársak és – hát manapság sokszor, sokan félnek ettől a szótól, de engedjék meg nekem, hogy kimondjam – elvtársak vagyunk” – tette hozzá. A pártelnök-frakcióvezető a Fidesz-kormány első száz napját értékelve azt mondta: az az elmulasztott lehetőségek és a be nem váltott ígéretek 100 napja volt.
Dóra Ottó, a szocialisták helyi polgármester-jelöltje arról beszélt, hogy támogatják a ténylegesen rászorulókat, úgy gondolja, hogy gyermek és idős ember ellátás nélkül nem maradhat. „Azt is gondolom viszont, hogy munkaképes polgártársaink ellenszolgáltatás nélkül ne kaphassanak támogatást” – tette hozzá.
(hírTV)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.