Tarlós: Készül az eladósodottsági leltár, de a jelek nem jók

Könnyelműség lenne konkrét forintokat emlegetni Budapest pénzügyi helyzete kapcsán – derül ki Tarlós István Duna Televíziónak adott hétfő reggeli nyilatkozatából. A Fidesz főpolgármester-jelöltje az általa beígért gazdasági-pénzügyi leltárra támaszkodna, ha ő lesz Budapest következő első embere az októberi választásokat követően. Úgy látja, a kormányzat jelentős erőket lenne hajlandó a BKV megsegítésére bocsátani, ehhez azonban pontos állapotfelmérést és arra épülő pontos stratégiát vár.

MNO
2010. 09. 06. 8:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nem véletlenül mondtam, hogy készül majd egy leltár, addig felesleges vagdalkozni” – így reagált a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának nyilatkozó Tarlós István a főváros pénzügyi helyzetéről napvilágot látott ellentmondó nyilatkozatokra. A várospolitikus szerint a leltár megmutatja majd, mennyi pénz hiányzik a négyes metró befejezéséhez, mekkora Budapest eladósodottsága. Mint mondta, utóbbi vonatkozásában „a jelek nem jók”, hiszen csak a BKV külső-belső adósságállománya együttesen megközelítheti a négyszázmilliárd forintot.

Érdemes Atkárira figyelni

Tarlós megismételte korábbi észrevételét: érdemes odafigyelni Atkári János szavaira. Azaz a főváros sokkal rosszabb pénzügyi-gazdasági helyzetben van annál, mint ahogy azt Demszky Gábor „kissé eufemisztikusan felrajzolta a budapestieknek”. Az kétségtelen hogy a város mozgástere pénzügyi szempontból rendkívül beszűkült – szögezte le a fideszes jelölt. Közel hét és fél milliárd forintot hiányol az MSZP a kormány részéről a főváros felé, mondván: ennyit kellene a kormányzatnak utalnia BKV-támogatásként. A kormányzat viszont akár többet is szánna erre a célra, viszont az új városvezetéssel kíván tárgyalni erről – hangzott a Duna Televízió felvetése.

Horváth tarifát emelt volna a támogatásért

Az MSZP kommunikációja ismét üres – reagált Tarlós István. Kijelentette: éppen Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje kötött olyan támogatási megállapodást a BKV-ról – még kormánybiztosként – a fővárossal, amelynek értelmében a kormányzati támogatás állandó tarifaemeléshez kötött. Magyarán ha a kabinet most betartaná ezt a megállapodást, tarifát kellene emelni a tömegközlekedésben – szögezte le a politikus. Hozzátette: ők sokkal komplexebben értelmezik a BKV talpra állítását és általában a közösségi közlekedés helyzetének megváltoztatását. „Október 3. után erről valóban lesz egy egyeztetés, és a kormány valóban több segítséget akar adni, mint a BKV-dolgozók másfél havi bérét kitevő összeg” – szögezte le Tarlós. Hozzátette: a többlettámogatáshoz azonban arra van szükség, hogy a pontos helyzetfelmérés után egy pontos stratégia alapján – aminek most két változata is van – eldöntsék, mi legyen egyáltalán a BKV-val.

Tiszta lappal

Főpolgármesterré választása esetén a közbiztonságot és a közrendet a rendőrséggel együttműködő, előbbi dominanciája mellett dolgozó, „tabula rasával” újjászervezett közterület-felügyelettel kívánja megoldani a Fidesz főpolgármester-jelöltje. A szervezet szabálysértési bírságolási hatásköröket kapna nagyon komoly, preventív jelleggel alkalmazott, azonnal érvényesíthető bírságokkal. Ami a hajléktalanokat illeti, róluk Tarlós István azt mondta: gondoskodni kell a biztonságukról, közmunkákat kell számukra szervezni. Akik pedig még ilyen körülmények mellett sem hajlandók sem dolgozni, sem pedig a gondoskodást igénybe venni, azokkal szemben hatóságilag fel kell lépni, mert a város bizonyos pontjai lassan funkcionálisan használhatatlanná válnak.

(dunatv.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.