„Temetetlen halottat” hagyott utódjára a korábbi kabinet

A bősi erőmű karbantartása miatt a szlovák hatóságok felduzzasztották a szigetköz vízgyűjtőit az elmúlt napokban. A hullámtérből menekülő állatok a termést, a víz pedig az úthálózatot károsítja. A tájegység településeinek vezetői és a civil szervezetek nemzetközi szerződésben rendeznék a Duna szabályozását.

MNO
2010. 09. 05. 18:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akkora sebességgel jött az árhullám, hogy egy óra alatt 10 centimétert áradt a víz, amely nagyobb elöntést eredményezett, mint tavasszal – mondta Tóth István Dunasziget független polgármestere. A hét végére valamelyest már apadt a vízszint Dunaszigetnél, de a sátorozó és kempingező helyek továbbra is megközelíthetetlenek, az ártéri utak pedig használhatatlanok – tette hozzá.

Tóth rámutatott arra, hogy a szlovák vízügyi igazgatóság teljesen függetlenül működik a magyar vízügyi igazgatóságtól, hiszen semmiféle kötelezettsége nincs az irányunkban. A településvezető szerint ezt bizonyítja, hogy nem egy hónappal, vagy két héttel korábban értesítenek, ha nekik problémájuk van a hajózás biztosításánál, vagy az erőmű üzemeltetésénél, hanem akkor azonnal ide eresztik a vizet.

Széles Sándor, a szigetközi fejlesztési bizottság alelnöke szerint régen a Duna szabályozatlansága, most a szlovákok kénye-kedve dönti el, hogy reggelre vízben áll-e a házuk, ingatlanuk.

A térség vezetői szerint a szlovák és a magyar kormány közti mielőbbi megállapodás lenne a megoldás Szigetköz ügyében, amelyet szerintük a Bajnai- és a Fico-kormány úgy hagyott maga mögött, mint a temetetlen halottat. Az önkormányzatok szerint az ökológiai károk mellett a térség településeit súlyos anyagi kár is éri, hiszen nemcsak az útjaik mennek tönkre, de a turisták is messze elkerülik őket.

(hírTV, nyugathir.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.