Tekintse meg a Hír TV összeállítását!
A csepeli kettős gyilkosság negyedik tárgyalási napján a meggyilkolt igazgató felesége a Fővárosi Bíróságon az elsőrendű vádlott, Kun Tamás védőjének kérdésére most is megismételte, hogy cáfolja és hazugságnak tartja, hogy az iskola pénzéből fizette volna a férje az MSZP rendezvényét. Kijelentette, hogy ők ilyet nem tettek, saját pénzből főztek, azt viszont nem tudja, hogy például a másodrendű vádlott Deme Gábor ugyanezen a rendezvényen miből fizette ki a számlákat. Takács Józsefné úgy fogalmazott, szörnyű, hogy politikát akarnak csinálni abból, ami egyszerű bosszú. Megemlítette azt is, az soha nem került szóba, hogy Deme Gábor is feljelentést akart volna tenni az ő férje ellen.
Az özvegy keddi vallomásában elmondta, úgy tudja, miután elbocsátották állásából, Deme elment Szenteczky Jánoshoz, a csepeli vagyonkezelő akkori vezetőjéhez is, és azt követelte, hogy segítse vissza pozíciójába, különben „második Zuschlag-ügyet” robbant ki. Az asszony akkor azt is elmondta: Deme Gábor bosszút akart állni férjén, mert leleplezte sikkasztásait. A volt gazdasági igazgató ennek kapcsán úgy fogalmazott: mindez rágalom, és közölte, hogy nem látja értelmét belemenni egymás lejáratásába, sárdobálásba.
Nem lehetett nevetni
A bíróság Takács József volt intézményvezető lányát is meghallgatta, aki akkor és most is az iskola titkáraként dolgozott. Ő beszélt arról is, hogy 2008 szeptemberétől, amikortól ő az iskolában elkezdett dolgozni, nagyon feszült volt a hangulat, és mindennek az oka szerinte Deme Gábor volt. Nem lehetett nevetni például az iskolában, a dolgozóknak nyitva kellett hagyniuk az irodák ajtaját, és arról is beszámolt, hogy a volt gazdasági igazgató többször is megfenyegette a tanárokat.
Tökéletes gyilkosságra készültek?
Takács József özvegye és lánya is állították, hogy az igazgató a gyilkosság napján feljelentésre készült ismeretlen tettes ellen, az erről szóló dokumentum ott is volt a táskájában, de azt azóta sem látták. Az áldozat lánya szerint Takács többször is járt a rendőrkapitánynál a feljelentés ügyében, de nem történt semmi.
A lány továbbá beszámolt arról, az elsőrendű vádlott még a gyilkosság előtt az iskola aulájában azt hangoztatta, hogy meg tudnák csinálni a tökéletes gyilkosságot. Ezt az állítást a vádlott komolytalannak nevezte. A tervek szerint csütörtökön még tanúként hallgatják meg az iskola egyik volt igazgatóját és annak férjét, illetve Császár Mihályt, akkori csepeli rendőrkapitányt is.
(HírTV)