Gyermekprostitúció: rendezni kell a problémát

Megoldatlan hazánkban a gyermekprostitúció problémájának kérdése. Míg a büntető törvénykönyv (Btk.) áldozatnak tekinti a prostituáltakat, addig a szabálysértési törvénykönyv alapján még azok a kiskorúak is elzárhatók, akik tiltott övezetben árulják testüket, illetve koruk miatt nem kaphatnak egészségügyi kiskönyvet. Ékes Ilona (Fidesz), a parlament emberjogi bizottságának tagja lapunknak kijelentette: már megkezdődtek az egyeztetések Pintér Sándor belügyminiszterrel a gyermekprostitúció kérdésében.

Vona Adrienn
2011. 05. 23. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már több tucatnyi szervezet, illetve kilencszáz civil írta alá a Tíz pont a gyermekprostitúció ellen című, a közösségi portálokon is megtalálható iratot. A dokumentum szignálói felszólítják a törvényalkotót, hogy szerezzen érvényt a gyermekprostitúció tilalmát jelentő büntető törvénykönyvben foglaltaknak, és a mostaninál súlyosabb büntetéssel sújtsa a kiskorú prostituált használóját. Felszólítják a kormányt arra is, hogy a szabálysértési törvényt változtassák meg annak érdekében, hogy az ne ellentétesen, hanem támogatóan hasson a Btk.-ban előírtakra, ne a bűnelkövető és az áldozat közötti érdekközösséget erősítse, hanem az áldozat támogatását, az elkövető felderítését segítse elő.

– Nem a büntetési tétel szigorítása az elsőrendű cél, de a büntetőeljárásról szóló törvény a büntetés súlyának mértékéhez köti azt, hogy a hatóság mikor kezdhet bele titkos nyomozásba. Ez pedig elengedhetetlen a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények felderítésében – fogalmazott lapunknak Betlen Anna, a Mona Alapítvány munkatársa, emberi jogi aktivista. Hangsúlyozta: a gyermekprostituáltak csak nagyon ritkán tesznek terhelő vallomást a futtatóikra és bizonyíték, vallomás hiányában nem könnyű lefülelni a klienseket. Betlen Anna hozzátette: a jogszabályok az öt évnél súlyosabb elzárással fenyegetett bűncselekmények esetén teszik lehetővé a fedett nyomozások elrendelését.

– Ha a rendőrök álprostituáltnak öltözhetnének be, vagy telefonlehallgatásokat végezhetnének, akkor lényegesen könnyebb lenne az elkövetői kör lebuktatása, illetve felelősségre vonása. De a jelenleg hatályos törvények miatt a hatóság kezében nincsenek olyan eszközök, amikkel sikeres nyomozásokat lehetne folytatni – tette hozzá Betlen Anna. Hangsúlyozta, az alapítvány a rendőröknek és szociális munkásoknak is tart felkészítő, úgynevezett érzékenyítő tréningeket annak érdekében, hogy a poszttraumás stresszben szenvedő fiatalokkal megfelelően tudjanak bánni. A gyermekprostituáltak ugyanis az előállító helyiségben durvák, arrogánsak, közönségesek, de még véletlenül sem együttműködőek.

Elengedhetetlenek a változások

Betlen Anna szerint a probléma megoldásában elengedhetetlen a szabálysértési törvény módosítása. Az aktivista emlékeztetett arra, hogy a médiát nyáron körbejárta annak a 17 éves Borsod megyei lánynak az esete, akit az új törvényi szabályozás következtében több mint száz rendőri intézkedés után tiltott kéjelgés miatt tíz nap elzárásra ítélt a bíróság. Betlen Anna úgy véli, ez az eset is azt bizonyítja, hogy a hatóság ugyan több tucatszor felelősségre vonta a lányt, de számtalanszor elmulasztotta a fiatalkorú klienseinek elfogását.

Ismeretes, az Országgyűlés nyáron módosította a szabálysértési törvényt, eszerint azok a fiatalkorú lányok, akik tiltott övezetben állnak, illetve nincsen egészségügyi kiskönyvük, bárcájuk, felelősségre vonhatók. A tiltott kéjelgés pedig a hatályos jogszabályok szerint elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A Magyar Nemzet a gyermekprostitúció kérdéskörében többször megkereste a Belügyminisztériumot, de több hét várakozás után sem érkezett válasz a kérdéseinkre.

Betlen Anna hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartja azt, hogy a prostitúcióellenes harc mára a prostituált elleni harccá vált. Hozzátette: a nemzetközi kutatások szerint a prostituáltak 60-80 százalékát már gyermekkorában szexuálisan bántalmazzák, tehát tévesek azok az elképzelések, miszerint a prostituáltak önként, saját önszántukból vállalják ezt a munkát.

– A probléma megelőzése és hatékony kezelése érdekében a büntetőjog alapos áttekintése és módosítása mellett a gyermekvédelem és a szociális ellátás terén is nagyon komoly változásokra van szükség – tette hozzá.

Dr. Forrai Judit, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének docense szerint a gyermekprostitúció megelőzése érdekében időben elkezdett komplex iskolai programokat kellene tartani, ami pszichológiai, egészségügyi és kriminológiai felkészítést is tartalmazna. – A Ne dőlj be! című tankönyvemet több nyelvre is lefordították, és külföldön tanórák keretében ismertetik a gyerekekkel, különösen azokat a gyanús állásajánlatokat, amiket ígéretes külföldi munkáknál érdemes figyelembe venniük – tette hozzá Forrai Judit.

Körvonalazódik a megoldás?

Ékes Ilona (Fidesz), a parlament emberjogi bizottságának tagja lapunknak kijelentette, már megkezdődtek az egyeztetések Pintér Sándor belügyminiszterrel a gyermekprostitúció kérdésében. Hangsúlyozta: hamarosan megteszik a javaslataikat a törvénymódosításra az anomáliák megszüntetésére. – A gyermekek áldozatok, így semmiképpen sem lehet cél a megbüntetésük – szögezte le Ékes Ilona. Hozzátette, a gyermekprostitúció visszaszorítása érdekében a pornográfiát is korlátozni kellene, ugyanis ez is tovább gerjeszti a problémákat.

– A média sokszor sarkítottan a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének a véleményét visszhangozza, ami szerint a prostitúció egy ősi szakma. Sajnos ezzel az állásponttal sem erkölcsileg, sem morálisan nem lehet egyetérteni. Egyes prostituáltszervezetek pedig a pénzt nem arra fordítják, hogy segítsék a lányokat, hanem hogy a szabálysértési büntetések esetén a jogi tanácsadók költségeit fedezzék – mondta Ékes Ilona.

Mint azt lapunk is megírta: 2008-ban közel 57 ezer euróval támogatta a DemNet (Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületét (ma Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete – a szerk.) Rauch Edit volt szocialista szakállamtitkár védnökségével. A projekt a prostituáltakat „egy speciális értelemben hátrányos helyzetű csoportnak” nevezte, így a diszkrimináció leküzdése nevében ítélték a szervezetnek az összeget.

Gyakoribbak a pszichés betegségek is

– A gyermek és a felnőtt prostituáltaknál is gyakoriak a fizikai és a lelki eredetű sérülések. A zsinegelés okozta nyaki sebek mellett gyakran vannak neurológiai problémáik, gyomor-bél panaszaik, tüdő-, szív-, vese- és hüvelysérüléseik – mondta lapunknak dr. Forrai Judit. Hozzátette, az öngyilkossági kísérlet, a depresszió és a poszttraumás stressz is gyakrabban jelentkezik a prostituáltaknál, ezért hátrányos, védtelen és veszélyes a helyzetük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.