„Hol a pénzünk?” – Gyurcsány képzelete határtalan

Feljelentést teszünk a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelent kimutatás miatt, melyet a lap a szocialista párt néhány tagjáról készített és személyes adatokat tartalmazott – közölte Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció Platform vezetője csütörtökön Szegeden.

MNO
2011. 05. 12. 17:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A volt miniszterelnök, aki a Baloldali páholy elnevezésű rendezvényre érkezett a Tisza-parti városba, hogy az ország helyzetéről és az MSZP, valamint a Demokratikus Koalíció Platform terveiről tartson előadást, sajtótájékoztatóján elmondta: a napilap nem rendelkezhetne ilyen adatokkal, ez politikai bűncselekmény. A lapunk birtokába került részletes tagnyilvántartásból az derül ki, hogy az ötezer főt sem éri el a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció tagjainak száma. Az újság részletesen ismerteti, hogy melyik megyében mennyi tagja van a platformnak.

Gyurcsány közölte: úgy látja, hogy a magyar jobboldal változatos eszközökkel és rendületlenül támadja a szocialistákat. Vadásznak rájuk és kémkednek ellenük. „Ami eszköz van a kezünkben, használni fogjuk, hogy megüzenjük: nem olyan országban akarunk élni, ahol ezt megcsinálhatják”. A „vehemens” támadást a politikus a Fidesz népszerűségvesztésének tulajdonította. Mint mondta „utoljára tíz évvel ezelőtt volt ilyen kevés támogatója a Fidesznek, mint most”.

Az MTI kérdésére elmondta, baráti és kollegiális viszonya van Botka Lászlóval és Ujhelyi Istvánnal. A szegediek az elmúlt nyolc évre büszkék lehetnek, a város szebb lett, mint valaha, és átadták a Makó felé elkerülő utat. Abban, hogy a város sikeres, nagy szerepe volt Szeged polgármesterének, Ujhelyi Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének, és a szocialista képviselőknek.

„Úgy tekintek Botka Lászlóra, mint akinek ragyogó karriere lesz a magyar politikában, megvan hozzá minden tehetsége és képessége.” Arra az újságírói kérdésre, hogy akár Orbán Viktor ellenfele is lehetne-e, úgy válaszolt, „a képzeletünk határtalan”. A Demokratikus Koalíció Platform vezetője mintegy 300 szimpatizáns előtt tartott előadást az ország helyzetéről, valamint a jövőbeli tervekről.

Közben a Jobbik helyi szervezete demonstrációt szervezett a politikus ellen. A csaknem félszáz tüntető dobokkal kísérve és kihangosítóval skandálta, hogy „Gyurcsány, takarodj!”, valamint azt, hogy „Hazaáruló!” Néhány transzparens is előkerült, egyiken például a „Hol a pénzünk? Vissza a lopott vagyont!” felirat állt.

(MTI, MNO)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.