Megújul a csepregi városközpont

Csaknem 515 millió forintos beruházással, az Európai Unió 408 millió forintos támogatásával újulhat meg Csepreg városközpontja – tájékoztatta az MTI-t szerdán a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.

MNO
2011. 05. 11. 17:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kisváros önkormányzata a Nyugat-dunántúli operatív program Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban című pályázatán nyerte el a támogatást. A most induló csepregi városközpont-felújítás részeként átépítik a helyi művelődési házat, a Széchenyi teret, és egy új okmányirodát, valamint egy közösségi szolgáltató központot is létesítenek – közölte Ratatics Anita, az ügynökség kommunikációs referense.

A művelődési ház átépítésével olyan rendezvényközpont és turisztikai szolgáltatócentrum épül meg, amely a hagyományos információs szolgáltatások mellett aktív helyi turizmuspolitikát, programszervező és partnerségépítő tevékenységet is folytat a jövőben. A helyi gazdaságok termékeit pedig az épületben nyíló „helyi termékek boltjában” értékesítik majd – fűzte hozzá. Az új közösségi szolgáltató központot az egykori általános iskola épületében alakítják ki. A megfelelő ügyfélfogadási és várakozási helyek kialakítása után az okmányiroda a polgármesteri hivatalban kap helyet – sorolta a referens.

A beruházással egy időben az utakat, tereket, járdákat és parkolókat is felújítják a Széchenyi téren és környékén. Új látványosság lesz a rejtett vízjáték és az új helyre kerülő millenniumi emlékmű. A pihenést modern utcabútorok szolgálják majd. A Promenád fasorai között új járófelületet alakítanak ki, a művelődési ház előtt pedig egy szökőkút és ivókútház is épül.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.