Újabb vizsgálat indult Rohác DNS-e miatt

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy miképp akadhattak el két évre azok a hatóságok által perdöntőnek tartott bizonyítékok a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetben (BSZKI), amelyek alapján újra megoldódni látszik Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának tizenhárom éves rejtélye – értesült lapunk.

Magyar Nemzet
2011. 05. 14. 3:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendőrségi forrásból úgy tudjuk, az eljárásnak – amely azt kívánja tisztázni, hogy a merénylet újonnan feltételezett elkövetője, Jozef Rohác és a tettes DNS-mintájának egyezéséről a BSZKI miért nem tájékoztatta a nyomozókat – napokon belül eredménye lehet. A Fenyő-gyilkosság ügygazdája a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), a testület a történtek miatt maga is belső vizsgálatot indított. Úgy tudjuk, az utóbbi eljárást hamarosan nyomozássá minősíthetik a szakemberek. Ez azt is jelentheti, hogy a DNS-minták egyezését igazoló dokumentumokat valakik szándékosan pihentették a szakértői intézetben – részletek a Magyar Nemzet szombati számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.