Gyutai Csaba (Fidesz–KDNP) az előző napi közgyűlésen elfogadott zárszámadásról szólva kifejtette: a választási évben talán szokatlanul, de Zalaegerszeg önkormányzatának sikerült mintegy 100 millió forinttal csökkenteni a város hiányát és ezzel együtt mintegy kétmilliárd forinttal növelni a vagyonát. Kiegyensúlyozott volt a gazdálkodás, az év elején még 690 millió forintos tervezett működési hiányt év végére teljesen ledolgozták – mondta.
A közgyűlés döntött a magyar önkormányzatok köreiben eddig még szokatlan pénzügyi vállalkozás létrehozásáról is, amely a zalaegerszegi Új Deák Ferenc városépítő program gazdaságfejlesztési céljainak megvalósítását segíti, 200 millió forintos alaptőkével. Az önkormányzati pénzügyi vállalkozás létrehozásának feltételeiről a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, a Magyar Gazdaságfejlesztő Zrt.-vel és a Start Garancia Zrt.-vel is folytattak már tárgyalásokat – tette hozzá a polgármester.
Zalaegerszeg önkormányzata elfogadta a polgármesteri programban is szereplő ökovárosprogramot, amelynek értelmében mind nagyobb szerepet kap a város működésében a zöldgondolat. A mostani koncepció tíz területre terjed ki, ebből három a tudatformálást és a környezettudatos programok elindítását szolgálja, a másik hét pedig konkrét projektek elindítását generálja a biohulladék, a termálenergia és a megújuló energiák hasznosítását mozdítja elő, de foglalkozik a zöld területek hasznosításával és gondozásával, valamint az ezekkel összefüggő fejlesztésekkel is.
Gyutai Csaba konkrét példaként említette, hogy a Zalavíz Zrt. telepén tavaly átadott biogázerőművet és az ott termelt biometánt hasznosítanák, így felhasználnák a tömegközlekedési járművek üzemanyag-ellátására is. Egy másik elképzelés révén több milliárd forint értékű programot indítanának az ivóvízbázis javítása érdekében.
A polgármester szólt arról is, hogy az önkormányzati lakások bérbeadásával kapcsolatosan az önkormányzati LÉSZ Kft. olyan mértékű hiányt halmozott fel, ami már-már a működését veszélyezteti. Ezért dolgoztak ki egy olyan, a bérlőket négy csoportra osztó, differenciált hátralékkezelési rendszert, hogy próbáljanak megoldást találni a bérlők tartozásainak csökkentésére.
Kovács Gábor jegyző hozzátette: egy rendeletmódosítás révén a bérlők anyagi terhelhetőségét az eddiginél jobban figyelembe veszik majd pályázatuk beadásánál. Mindezt úgy oldották meg, hogy bővülhet Zalaegerszegen az önkormányzati bérlakásra pályázók köre, de szigorúbb kiválasztási kritériumokkal.
(MTI)
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!