A korábbi moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség adásvételével összefüggésben bűnvádi eljárás indulhat Oroszországban. A Vedomosztyi című üzleti lap információi szerint az orosz ügyészség a duma egy képviselőjének indítványára kezdett vizsgálódni – olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában, melyből további részleteket is megtudhat.
Több mint ötvenmillió forinttal károsította meg az I. kerületieket V. Naszályi Márta
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.