A munkanélküliségi ráta 10,8 százalék volt a május-júliusi időszakban, nem változott a megelőző három hónaphoz, azaz a második negyedévhez képest, és csökkent az egy évvel korábbi 11 százalékhoz viszonyítva.
A munkanélküliek száma lényegében megegyezett az egy évvel korábbival, 463 ezer fő volt 2011. május-júliusban.
A 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma a vizsgált időszakban 3 millió 832 ezer fő volt, azaz 43 ezer fővel (1,1 százalékkal) több volt, mint az előző év azonos időszakában.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.