A szabadság mindig csak egy generációra van a kihalástól

Magyarország tekintélyét a mai napig az adja, ahogy szembeszállt a szovjet hadsereggel.

MNO-NT
2011. 10. 23. 12:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke vasárnap, a főváros XI. kerületében tartott 1956-os megemlékezésen elmondta: mások számára a szabadság természetes, de a magyarok számára még élő, mindennapjaikban felidézhető, amikor nem volt teljes a szabadság.

A KDNP alelnöke Ronald Reagan egykori amerikai elnököt idézve azt mondta: a szabadság mindig csak egy generációra van a kihalástól. Ha nem próbáljuk az alapjait mindig ápolni, őrizni, akkor egy generáció múlva már nem lesz meg, el fog veszni – mutatott rá, hozzátéve: csak akkor látjuk, érezzük ezt, ha már nincs meg. Ugyanakkor a szabadság felelősséggel is jár, erkölcsi alapja van, a jó erkölcsű polgárok tudnak rendet és jogbiztonságot teremteni egy országban.

Szavai szerint 55 évvel ezelőtt Magyarországon a teljes félelem uralkodott, és ezzel szemben tört fel a szabadság vágya. A magyarok szabadságharca, ahogy szembeszálltak a kor legerősebb hadseregével, a szovjet Vörös Hadsereggel, adja meg mind a mai napig Magyarország tekintélyét Nyugat-Európában és Észak-Amerikában – emelte ki a kereszténydemokrata politikus, Szentimreváros–Gellérthegy–Lágymányos országgyűlési képviselője.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: ha valamiért megtanulták, hogy mi a különbség Budapest és Bukarest között, illetve hogy Európa melyik részén helyezkedünk el, az ezeknek a fiatal forradalmároknak, a pesti srácoknak a hőstette és emléke.

A KDNP alelnöke szerint sokszor érezzük úgy, hogy a kommunizmus bűneivel nem kellő mértékben törődnek tőlünk Nyugatra, vagy nem egyenlő mércével mérik a XX. század különböző diktatórikus rendszereinek pusztítását. Ha mi magunk nem visszük el az akkori történésekről szóló beszámolókat Nyugat-Európába, többek között dokumentumok, könyvek formájában, nem várhatjuk el, hogy meg tudják különböztetni a vörös csillagot, egy szakszervezeti jelképet egy elnyomó diktatúra jelképétől – mutatott rá, hozzátéve: ez a mi történelmi felelősségünk.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy a világ több pontján, így például Afrika és Ázsia országaiban, sokan vannak, akik a mai napig nem élnek szabadságban, és mi nem mondhatjuk azt, amit sokan 1956-ban Nyugat-Európában, nem törődve a magyar fiatalok szabadságvágyával. Az ő érdekükben fellépni mindig kötelezettségünk, pontosan 1956 öröksége miatt – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.