Ezt a csapást nem tudta kiheverni a diktatúra

Igazságos szabadságharc kezdődött el 55 évvel ezelőtt.

Kovács András
2011. 10. 23. 10:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tarlós úgy vélekedett, hogy napjainkban is szükségünk van ’56 bölcsességére. „A kommunista rezsim nem tudta kiheverni azt a csapást, amit az 55 évvel ezelőtti szabadságharc mért rá.” A főpolgármester szerint 1956 adta meg többek között azt is, hogy ma szabad választásokon dönthetünk.

Az ifjúság mindig fontos szerepet játszott az elnyomók elleni küzdelemben, így volt ez az 1848–49-es szabadságharcban, de ezt láthattuk az arab világban történt idei változásoknál is – fogalmazott a főpolgármester. 55 évvel ezelőtt az egyetemisták által szervezett tiltakozás egy félelmet nem ismerő tömeggé változott – tette hozzá. Tarlós szerint mára felnőtt egy olyan generáció, akik számára az 1989-es rendszerváltás már történelem, így semmilyen tapasztalattal nem rendelkeznek arról, hogy milyen elnyomásban élni. „Az új világrendben is nagy szükség van a fiatalok hitére, amely rend a 2008-as gazdasági világválsággal vette kezdetét.”

Az igazságért küzdeni kell, de a szabadság kockázatokat is rejt magában, és könnyen összeroppanthat mindent körülöttünk – idézte II. János Pál pápa gondolatait Budapest első embere. Tarlós rámutatott arra, hogy október 23. és november 11. között a szabadságharcosok varázslatot műveltek. Felidézte, hogy a forradalmat követő megtorlás és üldöztetés minden harmadik magyar családot érintett. Tarlós úgy fogalmazott: Kádár János saját népét elárulva a szovjetek segítségével került hatalomra.

„A rendszerváltás utáni szabadság az egyéni érdeket helyezte a közérdek elé, ami alapvető hiba volt.” A főpolgármester úgy vélte, az az értelmes szabadság, amely renddel jár együtt. Egy évvel ezelőtt a főváros lakosai nemet mondtak a túlzott szabadosságra, amely túlzott mértékben eluralkodott – mondta a politikus. Nem könnyű az örökség, amit kezelnünk kell, azonban a „kommunikáció akrobatái” ma sem nyugszanak – tette hozzá.

Tarlós kijelentette: csodát nem tehettünk az elmúlt egy évben, de sok negatív jelenség már most is eltűnt a főváros közéletéből. Végezetül úgy fogalmazott, hogy félre kell tenni az egyéni ambíciókat, mivel csak összefogással lehetünk sikeresek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.