Öt fő célt szolgál a költségvetés

A 2012-es költségvetésre vonatkozó javaslat vitáját folytatták a képviselők csütörtök reggel a parlamentben.

NT
2011. 10. 27. 8:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kupcsok Lajos (Fidesz) azt mondta: a költségvetés célja, hogy Magyarország fiskálisan a legkiszámíthatóbb legyen a térségben. Szerinte a költségvetés öt fő célt szolgál: befejezi a nyugdíjrendszer átalakítását, lépéseket tesz az egészségbiztosítási alap saját lábra állítása érdekében, a segélyek világából a munka világába vezeti az embereket, befejezi a munkát támogató adórendszer kiépítését, és törekszik az euróválság negatív hatásainak elhárítása. A 2012-es egy országvédelmi költségvetés, a feladatunk nem kisebb, meg kell védenünk Magyarországot – fogalmazott.

Az LMP-s Vágó Gábor szomorúnak nevezte, hogy a Fidesz nem foglalkozik az ifjúság helyzetével, folytatódik a megszorító politika. Tavaly egy akciós hamburger árát költötte fejenként a fiatalokra a költségvetés, jövőre már ezt sem mondhatjuk el – jegyezte meg. Szerinte az érdemi ifjúságpolitikai munka kerül veszélybe, a kormány célja, hogy a független, szakmai, kapcsolatépítő rendezvényeket „kinyírják”. Kifogásolta, hogy a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram csak 150 millió forintot kap jövőre, míg a Lakitelki Népfőiskola 200 millió forintos támogatásban részesül. Vissza kellene adni a fiatalok hitét, hogy érdemes Magyarországon élni, nem pedig a külföldre emigrálás az egyetlen esély – tette hozzá.

Michl József (KDNP) szerint a legfontosabb feladat a nyugdíjkassza és az egészségügyi kassza „saját lábra állítása”, vagyis annak biztosítása, hogy az ide érkező befizetések fedezzék az innen szükséges kifizetéseket. Emellett a kormánypárti politikus kiemelte a munkát támogató adórendszer kialakítását. A kereszténydemokrata képviselő beszélt arról is, hogy cél munkát biztosítani segély helyett a rászorulóknak, valamint továbbra is prioritás a gyermeket nevelő családok adóterhének csökkentése. Michl József üdvözölte az alkoholtermékek és a cigaretta jövedéki adójának emelését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.