„A jó hírünk terjed ezzel a döntéssel”

Magyarország újabb nemzetközi eredményt mutathat fel a kulturális örökség megőrzése terén.

BL
2011. 11. 26. 16:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sebő Ferenc zenekutató a mozgalom történetét ismertetve elmondta: a táncházmozgalom nem jött volna létre Vikár Béla munkássága nélkül. „Bartók Béla és Kodály Zoltán is tőle tanulták a szakmát, az ő gyűjteményében kezdték megtanulni a magyar népzenét.” Martin György néptánckutató munkássága nélkül pedig a táncházmozgalom nem jött volna létre – folytatta. Olyan tudományos teljesítményről van szó, „amely külön megérdemelné a nemzetközi elismerést, de még a hazait sem kapja meg” – vélekedett. A zenész kiemelte: a táncházmozgalom magától, erőfeszítés nélkül terjedt el, az élőzene adott a táncosoknak erőt, hogy újabb táncokat tanuljanak meg.

A legfontosabb a munka

A legfontosabb része a mozgalomnak a munka volt – fogalmazott Sebő Ferenc, megjegyezve: Martin György és csoportja a teljes kárpát-medencei néptáncanyagot áttekintette, elemezte, de Tímár Sándor kellett ahhoz, hogy az elméletből „napi tánciskolai gyakorlat” váljon. Sebő Ferenc felhívta a figyelmet arra is, hogy bármilyen nehéz helyzetbe került is az ország, a kutatók által feltérképezett tudáskincset őrizni kell.

Agócs Gergely, a Hagyományok Házának munkatársa arról beszélt, hogy az UNESCO elismerése csak az első lépés a táncházmódszer megismertetését tekintve, sok munka vár mindenkire, hogy megüzenhessék a világnak „ennek a magyar szellemi terméknek” jelentőségét. Kitért arra is, hogy a táncházmozgalomban a kezdetektől nagy szerepet kapott a multikulturalitás, azaz táncolták a magyarországi kisebbségek táncait éppúgy, mint a határon túli magyarok táncait. Hangsúlyozta: a táncházak bartóki alapokon nyugszanak, azaz a közép-európai kultúrák közötti hasonlóságokra, együvé tartozásra épülnek. Agócs Gergely leszögezte: a táncházmódszer lengyel és szlovák meghonosítása, valamint az, hogy azokban magyar táncokat is tanulnak, olyan siker, amit az elmúlt kilencven év diplomáciai erőfeszítései nem tudtak elérni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.