Sebő Ferenc zenekutató a mozgalom történetét ismertetve elmondta: a táncházmozgalom nem jött volna létre Vikár Béla munkássága nélkül. „Bartók Béla és Kodály Zoltán is tőle tanulták a szakmát, az ő gyűjteményében kezdték megtanulni a magyar népzenét.” Martin György néptánckutató munkássága nélkül pedig a táncházmozgalom nem jött volna létre – folytatta. Olyan tudományos teljesítményről van szó, „amely külön megérdemelné a nemzetközi elismerést, de még a hazait sem kapja meg” – vélekedett. A zenész kiemelte: a táncházmozgalom magától, erőfeszítés nélkül terjedt el, az élőzene adott a táncosoknak erőt, hogy újabb táncokat tanuljanak meg.
A legfontosabb a munka
A legfontosabb része a mozgalomnak a munka volt – fogalmazott Sebő Ferenc, megjegyezve: Martin György és csoportja a teljes kárpát-medencei néptáncanyagot áttekintette, elemezte, de Tímár Sándor kellett ahhoz, hogy az elméletből „napi tánciskolai gyakorlat” váljon. Sebő Ferenc felhívta a figyelmet arra is, hogy bármilyen nehéz helyzetbe került is az ország, a kutatók által feltérképezett tudáskincset őrizni kell.
Agócs Gergely, a Hagyományok Házának munkatársa arról beszélt, hogy az UNESCO elismerése csak az első lépés a táncházmódszer megismertetését tekintve, sok munka vár mindenkire, hogy megüzenhessék a világnak „ennek a magyar szellemi terméknek” jelentőségét. Kitért arra is, hogy a táncházmozgalomban a kezdetektől nagy szerepet kapott a multikulturalitás, azaz táncolták a magyarországi kisebbségek táncait éppúgy, mint a határon túli magyarok táncait. Hangsúlyozta: a táncházak bartóki alapokon nyugszanak, azaz a közép-európai kultúrák közötti hasonlóságokra, együvé tartozásra épülnek. Agócs Gergely leszögezte: a táncházmódszer lengyel és szlovák meghonosítása, valamint az, hogy azokban magyar táncokat is tanulnak, olyan siker, amit az elmúlt kilencven év diplomáciai erőfeszítései nem tudtak elérni.
