Láng Zsolt egy másik módosító javaslatban – Kósa Lajossal együtt – a fővárosi önkormányzat feladatainak bővítését és pontosítását fogalmazza meg. Kimondanák, hogy a főváros feladata a távhőszolgáltatás mellett az ivóvízellátás, a csatornaszolgáltatás és a hulladékgazdálkodás is, illetve a biztosítandó szociális ellátások között megemlítenék az állami gondozottak ellátását, az anyaotthonok és más gyermekvédelmi intézmények fenntartását.
Kósa Lajos és Láng Zsolt ugyanakkor lehetővé tenné, hogy a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatásköröket adjon át a kerületi önkormányzatoknak, az ellátásukhoz szükséges anyagi eszközökkel együtt. Kovács Zoltán hasonlóképpen rögzítené, hogy a helyi önkormányzat az állammal kötött megállapodás alapján elláthat állami feladatokat, a megállapodásban pedig rendelkezni kell a feladatellátás finanszírozásáról.
Azt is beleírnák a jogszabályba, hogy törvény vagy kormányrendelet határozhatja meg, a fővárosban melyek a kiemelt forgalmú és az országos közúti közlekedésben is fontos szerepet játszó főútvonalak, tömegközlekedési csomópontok, valamint a kiemelt közparkok és közterek. A két képviselő nemcsak ezek fejlesztését és üzemeltetését bízná a fővárosra, hanem a közterület-felügyelet működtetését is e területeken.
Kovács Péterrel, a XVI. kerület polgármesterével együtt pedig az indítványban szereplő általános megfogalmazás helyett, miszerint a főváros kerületekre tagozódik, rögzítenék a jelenlegi állapotot, vagyis hogy a fővárosban 23 kerület van.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!