Diákőrség vigyázza a játszóteret

Diákokból álló őrség vigyáz a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Pusztamonostoron a település közelmúltban felújított játszóterének tisztaságára, a játékok épségére. Az őrséget az önkormányzat javaslatára a helyi általános iskola felső tagozatos diákjai szervezték meg.

NT
2011. 11. 18. 6:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A falu régi játszóterének rendbetételére, az elavult, tönkrement eszközök cseréjére a felújításhoz elnyert 3,6 millió forinttal együtt 5 millió forintot fordított az önkormányzat – mondta el Sári Ferenc független polgármester az MTI-nek, hozzátéve, ez az összeg az évi 170 millió forintból gazdálkodó helyhatóságnak jelentős tételnek számít.

Mint magyarázta, a diákőrséget nem úgy kell elképzelni, hogy a gyerekek például kétórás váltással ügyelnek a játszótéren. Csak annyit kértek tőlük, ha látják, hogy valaki rongálja az eszközöket, figyelmeztessék, vagy az esetet jelentsék az önkormányzatnál.

A hivatásos tűzoltóként nyugdíjba vonult polgármester kezdeményezésére Pusztamonostoron már több civil közösségben is számítanak a fiatalokra, így a polgárőröknek és a helyi önkéntes tűzoltóknak is van utánpótlást biztosító „gyermekszervezete”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.