A 11,3 milliárd forintos kórházfejlesztés részeként megvalósuló beruházásra azért van szükség, mert az intézménybe hetente négy-öt, speciális kezelésre szoruló beteget szállítanak mentőhelikopterrel. Az udvaron kialakított leszállópálya csak nappal használható, ráadásul onnan mintegy kétszáz méteren a szabad levegőn kell tolni a betegeket – jelezte Ponty Zita. Hozzátette: az új – Magyarországon egyedülálló – leszállóhely éjjel-nappal használható lesz, onnan a betegek egyből az A épületbe kerülhetnek, és azon belül már lifttel szállíthatják őket.
Mint mondta, a kedvező időjárásnak köszönhetően három héttel az ütemterv előtt járnak a hotelépület munkálatai; a pinceszint födémbetonozása nagyrészt elkészült. Az onkológiai bunker speciális vasalását és zsaluzását most végzik a kivitelezők. A program részeként kórházi telephelyeket vonnak össze, valamint egy új, a fizető betegek számára nyitott hotelépülettel is gazdagodik az intézmény.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.