Halad a felújítás

A másfél éve kezdett felújítási program eredményeként Budapesten ma már ötvenöt felújított és tiszta nyilvános illemhely fogadja a járókelőket.

BL
2011. 11. 18. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint írták: a korábbi években tönkrement harminchat illemhely felújítását 2010-ben kezdte meg a cég, legutóbb a Margit híd budai hídfőjénél fejezték be a munkát. Két „kulcsfontosságú” helyen, a Déli pályaudvar szomszédságában, az aluljáróban, illetve a Hősök terénél, a Műcsarnok mögötti illemhelyen zuhanyozni és kisbabát pelenkázni is lehet – tették hozzá.

Nyár elején végeztek a Széchenyi-fürdőnél lévő illemhely felújításával is, a korábban csak idényjelleggel működő egység hőszigetelést is kapott, így télen is nyitva tarthat. Jelenleg az Astoriánál, a budai Várban, a Palota útnál, illetve a Margitszigeten, az Árpád hídi lehajtónál zajlanak a felújítások – közölte a csatornázási művek illetékese.

A Toalett Világszervezet kezdeményezésére 2001 óta tartják november 19-én a „WC világnapját”. Ezzel a nappal elsősorban arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a világ számos pontján még mindig millióknak nincs lehetőségük arra, hogy higiénikus körülmények között, és megfelelő intimitás mellett végezzék a dolgukat – olvasható a társaság közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.