Az első egyeztetési körön a megye intézményei túl vannak, és március végéig kell arról dönteni, hogy milyen lesz a munkamegosztás, és hogyan jutnak a betegek a legmegfelelőbb ellátáshoz – mondta az államtitkár.
Szócska Miklós hangsúlyozta: még zajlanak a szakmai egyeztetések, a minisztérium „adattárházában” látják a teljesítményeket, és vannak modelljeik arról, hogyan lehet az egészségügyi intézmények közötti együttműködést a legjobban összehangolni. Hangsúlyozta: a városi tulajdonban lévő kórházaknak ugyanaz lesz a sorsuk, mint ami a megyei és a fővárosi fekvőbeteg-intézmények esetében történik.
Az átadás-átvételi folyamat zajlik már, a megyei egészségügyi intézmények és a fővárosi fekvőbeteg-intézmények úgy kerülnek az államhoz, hogy mint jogutód fenntartó átveszi őket adósságállománnyal, fejlesztési programmal együtt – fűzte hozzá az államtitkár. Bács-Kiskun megye öt kórháza közül a megyei önkormányzat tulajdonában lévő január elsejével kerül állami kézbe, a kiskunhalasi, a bajai, a kalocsai és a kiskunfélegyházi intézmény pedig a jövő év folyamán.
Szócska Miklós az egészségügy jövő évi helyzetét egy egyenlethez hasonlította. A 2011-es költségvetési pozíciók mínusz a Széll Kálmán-terv adósságszolgálati kötelezettsége, amely a gyógyszerkasszát terheli, de amit úgy oldottak meg, hogy az árak nem emelkedtek, sőt csökkentek, és ehhez hozzá kell számítani a népegészségügyi termékadó 15 milliárd forintos többletbevételét és azt a 300 milliárdnyi fejlesztési forrást, amely a következő 12 hónapban kerül az egészségügybe – mondta Szócska Miklós.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.