Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az egyeztetést igen konstruktívnak nevezte. Kifejtette: a megbeszélésen igyekezett világossá tenni az egészségügyben zajló folyamatokat, a drámai orvoselvándorlást, illetve a fiatal orvosok és szakorvosok azon harcát, hogy itthon szeretnének dolgozni.
Ezenfelül Lázár János személyes közbenjárását is kérték arra vonatkozóan, hogy egy kormányzati konzultáció keretében Orbán Viktor miniszterelnökkel is lehetőségük legyen tárgyalni.
Papp Magor kiemelte: a céljuk az, hogy december folyamán megegyezzenek és ne kelljen aktiválni azt a több mint 2500 felmondólevelet, amelyet mostanáig sikerült összegyűjteniük. A szövetség elnöke leszögezte: a megegyezés alapja az lehet, ha megkezdődik a valamennyi orvost érintő bérrendezés. Véleménye szerint ha valamennyi kolléga számára első lépcsőben egy nagyjából 100 ezer forintos béremelést biztosítanak, továbbá törvényi garanciát adnak arra, hogy ez tovább folytatódik, meggyőződése, hogy a fiatal orvosok és a tapasztalt kollégák nagy többségét is itthon fogják tudni tartani.
Papp Magor elmondta, a szövetség által kezdeményezett konzultációsorozat részeként – melyben elsőként Harrach Péterrel, a KDNP frakcióvezetőjével tárgyaltak – a jövő héten a Nemzetgazdasági Minisztériumban Matolcsy György minisztert keresik majd fel. Mint kiemelte: bízik benne, hogy sikerül majd megtalálni a megfelelő forrást ahhoz, hogy az orvosainkat Magyarországon tudjuk tartani.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!