Tárlattal emlékeznek a balti diplomácia újjászületésére

Kiállítás nyílt a Külügyminisztériumban annak emlékére, hogy hazánk húsz évvel ezelőtt ismerte el a balti államok visszaszerzett függetlenségét.

Győr Ágnes
2011. 11. 23. 17:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A balti országok népeinek összefogása olyan példa, amelyre joggal lehetnek büszkék az észtek, a lettek és a litvánok – mondta el szerdán Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára a Külügyminisztériumban berendezett balti kiállítás megnyitóján.

A tárlat, amely annak állít emléket, hogy hazánk húsz évvel ezelőtt újította meg a három országgal az 1940-es szovjet megszállás óta „alvó„ diplomáciai kapcsolatot, jelen volt Veronika Erte lett, Priit Pallum észt és Renatas Juska litván nagykövet is.

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma 1991. augusztus 24-én közleményt adott ki, amelyben elismerte a balti államok jogfolytonosságát és egyúttal érvénytelennek tekintette a Molotov–Ribbentrop-paktumot, majd szeptember 2-án megtörtént a diplomáciai kapcsolat újrafelvétele a három országgal. Ma mindhárom balti állam demokratikus jogállam, a NATO és az Európai Unió tagja, s méltán lehet büszke az eltelt két évtized eredményeire – fejtette ki Bába Iván államtitkár. Mint mondta, Magyarország olyan partnert lát mindhárom országban, amelyekkel történelmi távlatból nézve is zavartalan és baráti kapcsolatot ápol.

Veronika Erte az ünnepélyes eseményen felidézte, hogy Magyarország az első államok között volt, akik elismerték Észtország, Lettország és Litvánia újonnan visszaállított függetlenségét. Kollégái nevében a nagykövet köszönetet mondott a magyar diplomatáknak és a magyar embereknek azért az erőért és támogatásért, amelyet a balti országok és azok népei felé tanúsítottak húsz évvel ezelőtt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.