Több száz millió forint juthat hajléktalan-ellátásra

A Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) 120 millió forint többletforrást kaphat működőképességének fenntartásához.

NT
2011. 11. 25. 5:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szentes Tamás egészségügyi és szociális területért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztésében arra hivatkozik: a BMSZKI az Összefogás Közalapítványtól évről évre jelentős összegű forrást nyert el, amelyből többnyire alaptevékenységének kiadásait fedezte, ezzel csökkentve a fenntartó terheit a hajléktalanellátásban. Az alapítvány pályázati alapja azonban várhatóan harmadára csökken, és nem valószínű a tárgyévi kifizetés sem, ennek megfelelően gyakorlatilag megszűnik a BMSZKI pályázati lehetősége – érvel a városvezető.

Az elmaradó bevételi források év végéig 120,594 millió forint hiányt okoznak, ezért a főváros ennyi többlettámogatást javasol a működőképesség fenntartása és a fizetőképesség megőrzése érdekében.

Az indítvány kitér arra is, hogy a „Fűtött utca” elnevezésű program részeként két új telephely nyílik 2012. január 1-jén. A feladatellátás háromhavi fedezetét már korábban biztosította a közgyűlés, a mostani javaslat a további kilenc hónap előirányzatát fedezné.


Eszerint a IV. kerületi Váci úti telephelyen a 93 fős éjjeli menedék és 84 férőhelyes nappali melegedő működtetéséhez 59,355 millió forintot kellene elkülöníteni, a IX. kerületi Aszódi utca alatti telephely működtetéséhez pedig további 133,578 millió forint szükséges. Utóbbi helyen 192 férőhelyes éjjeli menedék, illetve 162 férőhelyes nappali melegedő működik majd.

A hajléktalanok egészségügyi ellátása kapcsán döntés születhet arról is, hogy kilenc fővárosi kórház többletkapacitást biztosít a téli időszakban. Az ugyancsak Szentes Tamás által jegyzett javaslat szerint a kiemelt figyelemmel megelőzhető vagy mérsékelhető a maradandó egészségkárosodás, elhárítható a közvetlen életveszély kialakulása.

A téli időszakban 67 krónikuságyat, illetve annak finanszírozását biztosítanák többletként a kórházak az érintetteknek, és további 75 ágyat vállalnak az intézmények a meglévő kapacitásaik terhére.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.