Másfél órája tart az esztergomi képviselő-testület ülése, eddig nem született eredmény – jelentette a Hír TV helyszíni tudósítója.
A testületben sokáig vitatkoztak azon, hogy Meggyes Tamás volt polgármester mennyi ideig beszélhessen az ülésen, végül 25 percet kapott, mely alatt elmondta: őrültség, hogy a város nem akar fizetni, és nincs pénze, ugyan 1,2 milliárdos tartozása van Esztergomnak, de 580 millió forint van a számláján, ebből lehetett volna fizetni.
Tétényi Éva erre úgy reagált, hogy azért nem tette ezt meg, mert akkor börtönbe menne. A polgármester asszony egyébként új költségvetést akar, erről azonban ezen az ülésen a Fidesz-frakció nem hajlandó tárgyalni.
Szerdától nincs közétkeztetés az esztergomi iskolákban, óvodákban és más közintézményekben. Több mint ezer gyermek és több száz idős ember maradt meleg étel nélkül. Tétényi Éva polgármester szerint a város pénze fogyott el, a többségi Fidesz-frakció szerint azonban a településvezető szabotálja a közgyűlés által megszavazott intézkedéseket, a kifizetésekre ugyanis lenne pénz.
Esztergomban csütörtökön lekapcsolták a közvilágítást is, mert a szolgáltató cégnek is körülbelül 200 millió forinttal tartozik a város, ráadásul a jövő héttől még a gázt is kikapcsolhatják néhány közintézményben. Ha pénteken a testületi ülésen nem lesz megállapodás, és a jelenleg követelt 38 millió forint nem érkezik meg a közvilágítást végző cég számlájára, akkor tovább romolhat a helyzet, és folytatódhat a lámpák lekapcsolása.