Valamit tenni kell – csaknem félmillió nőt bántalmaznak

Az Anker Klubból indul és a Liszt Ferenc térre érkezik a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen elnevezésű rendezvénysorozat figyelemfelhívó és megemlékező felvonulása szombaton Budapesten.

WA
2011. 11. 25. 22:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 16 akciónap nevű programsorozatot 1991 óta szerte a világon november 25. és december 10. között rendezik meg. November 25-ét az ENSZ a nők elleni erőszak megszüntetésének napjává nyilvánította, míg december 10. az emberi jogok világnapja.

A számos civil szervezet és magánszemélyek által szervezett eseménysorozat a nők elleni erőszak megfékezésének fontosságát hangsúlyozza. A 16 akciónap arra kíván rávilágítani, hogy a nők elleni erőszak súlyos emberi jogi jogsértés, az áldozatok életét, emberi méltóságát, testi épségét, egészségét és biztonságát sérti, veszélyezteti.

Az Európa Tanács adatai szerint Európában naponta minden ötödik nő szenved el erőszakot. Magyarországon minden héten legalább egy nőt gyilkol meg volt vagy jelenlegi házastársa vagy élettársa, a partnerük vagy volt partnerük által bántalmazott nők száma pedig becslések szerint csaknem félmillió.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.