Az egyik halálos, a másik bocsánatos?

Mi a Lex Biszku célja? Lehetséges-e még az igazságtétel? Mi volt a békés rendszerváltás ára? Erről is beszélgettek szerda este az Új Aspektus rendezvényén az ELTE-n.

Nem a vitának a vitájáról vitatkoztunk, hanem az igazságtételről – kezdte meg a beszélgetést Gecse Géza, a Bűn és bűnhődés? Az igazságtétel kérdései című vitaest moderátora. Kezdésként mindjárt Kahler Frigyest kérte fel, hogy definiálja az igazságtétel mibenlétét. A kollégiumvezető bíró kifejtette: a kérdés tágabb a Gellért Ádám által kidolgozott és a Gulyás Gergely által benyújtott, Lex Biszku néven elhíresült törvénytervezetnél. Célja a restitúció, azaz egy diktatúra előtti törvényes állapot visszaállítása, ám kérdés, hogy évtizedek után ez mennyire lehetséges. De az már kivitelezhető, hogy a diktatúra, jelen esetben a kommunizmus haszonélvezőit megfosszák kiváltságaiktól, jellemzően a kiemelkedő nyugdíjuktól.

És ami a lényeg: a bűnök elkövetőit büntetőjogi úton felelősségre vonni. Kahler elismerte, hogy ez a legkritikusabb, legtöbb vitát kiváltó pontja az igazságtételnek. Nagy erényének nevezte a 20 éve megsemmisített Zétényi–Takács-féle törvénynek azt a felismerését, amely kimondta: mivel az állam nem teljesítette feladatát, hogy üldözze a bűnök elkövetőit, ezért azok nem évültek el. A kettős mérce korunkban is kísért, ezért örömteli a Gulyás Gergely által benyújtott törvényjavaslat – hangoztatta Kahler Frigyes. Elítélendőnek tartotta, hogy a nemzetiszocialista és a kommunista bűnök közül előbbi halálos, utóbbi pedig olykor bocsánatos. A diktatúrák megmérettetése, a kettős mérce alkalmazása sem most, sem a jövőben nem kívánatos, ettől meg kell szabadulni – hangoztatta a kollégiumvezető bíró.

Nem volt háború?

Zétényi Zsolt, a kommunista bűnösök felelősségre vonásának egyik első szorgalmazója egyetértett az előtte szóló Kahlerrel, és négy területet jelölt meg az igazságtétel kapcsán. Egyfelől a tudós társadalomnak és a közvéleménynek meg kell ismernie a jogi helyzetet. Emellett szükségesnek nevezte a letűnt rendszer kiszolgálóinak minél előbbi eltávolítását. A Zétényi–Takács-féle törvény néven ismertté vált szabályozás egyik kidolgozója harmadik területként az anyagi, erkölcsi preparációt említette, végezetül pedig kiemelte a felelősségre vonást és a méltányos büntetés kiszabását. Zétényi Zsolt később megjegyezte: az 1948 és 1956 közötti időszakban elkövetett bűncselekményeket nem lehet az emberiesség elleni bűncselekmények körében vizsgálni, hiszen ebben az időszakban nem volt háborús helyzet Magyarországon.

Gellért Ádám nemzetközi jogász ezt követően arról szólt, hogy ma Magyarországon nincs belső jog, amely alapján el lehetne ítélni ’56 megtorlóit, csak a nemzetközi jog segíthet ebben. A nemzetközi jogász ezt a néhány évvel ezelőtti sortüzes pereknél látta. Ki az, akire vonatkozhat a Lex Biszku? – hangzott a kérdés Gulyás Gergely felé. A Fidesz szakpolitikusa úgy felelt: mindenki neveket akar hallani, de ezek nyilvánosságra hozása a jogalkalmazók feladata lesz. A múltra visszatekintve kiemelte: korábban a belső jog alapján történő igazságtétel kudarcot vallott, a nemzetközi büntetőjog alapján pedig elenyésző esetben sikerült végigvinni néhány pert. Az volt a kérdés, hol érdemes megnyitni a további felelősségre vonást: az egyik a büntetőjogi, illetve a korábbi vezetők kiemelt nyugdíjának kérdése. A törvényjavaslat egyik támpontja, hogy az elévüléshez való jog nem alkotmányos alapjog, sem a belső, sem a nemzetközi jog alapján – magyarázta Gulyás. Nem az lenne a lényeg, hogy idős embereket láthassunk a vádlottak padján, hanem az, hogy a kommunizmust elítéljük – szögezte le.

Zinner Tibor mondanivalójának legsarkosabb eleme az volt, hogy a békés rendszerváltásnál megjelentek azok a nemzetközi igények, illetve belső elvárások, hogy ne legyen felelősségre vonás, illetve hogy a felelősöket se nevezzék meg. „Ez a büntetőjogi igény ezért húzódott el ennyire” – mondta a jogtörténész. Említette azt is, hogy az 1947. évi XXXIV. törvénycikk hatálybalépésével ellentétes az MDP létrejötte utáni szituáció. A törvényben ugyanis ezt a pártképződményt nem nevesítették, ezért minden olyan első- és másodfokú ítéletnek az alaki törvénysértés miatt semmisnek kellene lennie, amit 1948. június 13-a után hirdettek ki az 1949. évi XI. tc. hatálybalépéséig, és azokat az MKP és SZDP népbírák helyett két „MDP” népbíró írta alá. Ugyanis ekkor már nem az 1947. évi XXXIV. törvénycikkben nevesített négy párt (FKgP, MKP, NPP és SZDP) által delegált, mindkét fokon ítélkező népbírák, hanem népi ülnökök vettek részt a büntető igazságszolgáltatásban a tanácsvezetők mellett Magyarországon.

Biszku dedikál és anyázik

Betegsége miatt nem vett részt a beszélgetésen Vitézy László rendező, akinek Biszku és a többiek című sorozata nem mehetett volna le a köztévében, ha nincs a Bűn és büntetlenség, azaz a Biszku-film. Skarbski Fruzsina elmondta: rendezőtársa, Novák Tamás találta ki, hogy ha vannak nácivadászok, akkor legyenek komcsivadászok is, csak ők mikrofonnal képzelték az üldözést, trófeájuk pedig egy elrebegett bocsánatkérés lett volna. Biszku Bélához, az 1956-os forradalom utáni megtorlás motorját belügyminiszterként olajozó funkcionáriushoz úgy jutottak el, hogy megszavaztatták blogjukban a kommentelőket: ki a ma élő legnagyobb kommunista? A márokpapi hóhérra úgy esett a választás, hogy az interneten valaki megosztotta a fórumozókkal: látta Biszkut az egyik plázában amiatt anyázni, mert nem jött ki a százas érme a bevásárlókocsiból. Novák Tamás még azt is hallotta, hogy Biszku dedikált egy róla szóló történelmi folyóiratot. Jelenczki István úgy vélte, hogy a kommunista bűnösök felelősségre vonásával a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság végre azt érezhetné, hogy visszaállították az igazságérzetét. Ne fordulhasson elő, hogy Kádár János nem háborús bűnös, nem követett el emberiesség elleni bűntetteket. A Lex Biszku végre megtette az első lépést a megfelelő irányba – fejtette ki a rendező.

„Nem véletlenül szavaztam meg annak idején a Zétényi–Takács-törvényt, az igazságtételre szükség van” – tette hozzá az elhangzottakhoz az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója. „Ne gondolhassa egyetlen hatalom sem, hogy elég, ha sokáig irányíthat. A lényeg, hogy minden rendszer legyen tisztában azzal: amit elkövetett, azért előbb vagy utóbb felelnie kell” – vélte Kónyáné Kutrucz Katalin. A témáról szóló közönségfilmekre lenne szükség, hogy mindenki megismerhesse a múlt titkait. Valahogyan ki kellene nyitni a szelepet. „Önök most érdeklődőként ülnek itt, de higgyék el, kevesen vagyunk. Ebben az országban minden második embert érintettek az elmúlt rendszer történései, induljon el hát végre az információáramlás” – emelte fel szavát az igazgatónő.

Elővenni a régi bűnösöket

Gulyás Gergely az elhangzottakra úgy reagált: ha nem szeretnénk, hogy a vita az ELTE dísztermében maradjon, akkor meg találni azokat a csatornákat, melyek útján a nagyközönség is megismerheti annak problematikáját. A Képíró-per kapcsán kiemelte: az emberek az egész tárgyalásból annyit láthattak, hogy egy idős embert „kínoz” a bíróság, és nem pedig azt, hogy esetlegesen milyen bűnt követett el. Mire van szükség ahhoz, hogy a törvény végre valahára elő tudja venni a kommunista bűnösöket? – hangzott a kérdés a beszélgetés vége felé újfent Gulyás Gergelyhez. A politikus elmondta: nincs olyan élő büntetőjogász, aki ne mondaná, hogy az akkor büntetendőnek jelölt cselekmények elkövetőit ma bíróság elé kell állítani. A megfelelő forrásokat történészeknek kell feldolgozniuk, szakértők segítsék a munkát a jogi felelősségre vonáshoz – emelte ki. „Ha a törvény átmegy a Tisztelt Házon, akkor megindulhatnak végre a bírósági tárgyalások” – zárta Gulyás.

Gellért Ádám szomorúan zárta a maga részéről a beszélgetést, mert magányos emberek magányos harcát látja, amelyet 20 éve is le lehetett volna játszani. A maga részéről azt fájlalta, hogy Magyarországon igen bonyolult procedúra kutatni a kommunizmus adatait és iratait, ez a bürokrácia szerinte el is idegeníti azokat, akik érdeklődnének a téma iránt. A kérdezők sorából emelkedő Gaudi-Nagy Tamás inkább reflektált. Elmondta, az Európa Tanács 2006-os szabályozásában kimondta: a posztkommunista államokban el kell távolítani a politikából azokat a személyeket, akik vezető szerepet játszottak a rezsim idején.