Szobrot állítana Barankovics Istvánnak a KDNP

Köztéri szobrot állítana Barankovics Istvánnak, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elődjének, a Demokrata Néppárt (DNP) vezetőjének a kisebbik kormánypárt a politikus szülővárosában, Polgáron.

WL
2011. 12. 26. 12:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDNP, a Barankovics István Alapítvány és Pálffy István országgyűlési képviselő kezdeményezését jótékony közadakozással valósítaná meg, és így Barankovics István először kaphatna köztéri szobrot Magyarországon.

A politikus alakjának bronzba öntésére a kezdeményezők Kligl Sándor szobrászművészt kérték fel, és Polgáron, a város központjában a Barankovics-évfordulón tervezik leleplezni az alkotást – olvasható a felhívásban.

Barankovics István Polgáron született 1906. december 13-án, hírlapíró, a Demokrata Néppárt elnöke 1945-től annak 1949. évi megszűnéséig. Barankovics István a modern, a pápai szociális enciklikákra építő, nyugat-európai értelemben vett kereszténydemokrata párttá kívánta formálni a DNP-t. Nevéhez fűződik emellett olyan lapok szerkesztése, mint az Ország Útja, a Kis Újság, a Magyar Nemzet és a Hazánk.

Az 1947-es országgyűlési választásokat követően pártja a legerősebb ellenzéki erőt képviselte a magyar törvényhozásban. A Rákosi-rendszer kiépülésével emigrációba kényszerült, mely alatt 1950-től a Magyar Nemzeti Bizottmány végrehajtó bizottsági tagja, majd 1951-től vallás- és közoktatásügyi bizottságának vezetője volt; 1958-tól haláláig a Közép-európai Kereszténydemokrata Unió (CDUCE) elnöki tisztségét töltötte be.

A politikus New York-ban 1974. március 13-án hunyt el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.