A Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából
A Jobbik nyíltan kiírta magát a magyar demokráciából – reagált Selmeczi Gabriella Vona Gábornak, a Jobbik elnökének pártja szombati évindító rendezvényén elhangzott szavaira.
„Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk” – mondta pártja eszmeiségéről Vona Gábor. Szellemi centrumuk nem az osztályhatalom, nem az államhatalom és nem a faji alapokon nyugvó hatalom, de a pénz és a szellemi tőke sem, és nem tagjai annak a demokrata eszmeiségnek, amellyé „az mára züllött”. A gazdasági világválság a liberális demokráciák válsága is – jelentette ki a pártelnök.
Selmeczi Gabriella közleményében úgy fogalmaz: „ezzel újra nyilvánvalóvá vált, amit a magyar emberek 2010-ben példátlan összefogással már egyértelművé tettek: csak a Fidesz képes arra, hogy a nemzeti együttműködés szellemében kiutat mutasson Magyarország nehéz helyzetéből, megálljt parancsoljon az eladósodásnak, a nemzeti vagyon felélésének, a családok és a vállalkozások tönkretételének, a demokrácia lábbal tiprásának”.
A gyurcsányi lázálmoknak vége
Fontos megakadályozni a Gyurcsány-korszak visszatérését.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!