„Tárgyalni fogunk az IMF-fel. (...) Azt kérjük a valutaalaptól, hogy Magyarországon a növekedés biztosításához egy elővigyázatossági megállapodást kössenek velünk„ – mondta. Arra a felvetésre, hogy az IMF többször is azt kommunikálta, készenléti megállapodásra törekszik Magyarországgal, Szijjártó Péter azt válaszolta: „ezért lesznek majd tárgyalások, hogy ki-ki elmondja a saját álláspontját, érveljen amellett, és végül remélhetőleg megállapodás szülessen”. Szerinte a valutaalap tárgyalódelegációjának is az az érdeke, és arra törekszik majd, hogy a lehető legjobb megállapodást kösse az országgal.
A hétfő este az Operaháznál tartott tüntetésről szólva Szijjártó Péter úgy fogalmazott, „nyilván ők sem gondolták komolyan, hogy százezren vannak„, a „higgadtabb” becslések 5-8 ezer résztvevőről szóltak. A hétfői nap üzenete szerinte az, hogy Magyarország demokrácia, jogállam, szabad ország. A lényeg – folytatta –, hogy mindenki elvégezhesse a munkáját: a kormány munkája az ország megújítása, amelynek egyik fontos állomása az új alaptörvény, a kabinetnek pedig az volt a feladata, hogy azt méltó módon „útjára bocsássa„. Másoknak pedig az volt a munkájuk, hogy elmondják kifogásaikat – fűzte hozzá.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!